Az 1920. június 4-i trianoni békeszerződés alig egy esztendővel aláírása után lépett hatályba. Az 1921. évi XXXIII. törvénycikket a magyar törvényhozásban egyedülálló módon gyászkeret fogta körbe. A megcsonkított ország új politikai berendezkedése is méltóképpen igazodott a fájdalmas emlékhez. Gróf Bethlen István, a konzervatív körök vezetője, az ország új miniszterelnöke a gazdasági stabilizáció után kívánta megoldani a területi revíziót. Az országrészek visszaszerzése mint legfőbb nemzeti cél jelent meg a kormányprogramban. A húszas évek második felétől Mussolini, majd lord Rothermere külföldi támogatását háta mögött tudva 1927-re megalakult a Magyar Revíziós Liga. A magyar diplomáciai apparátus nyíltan állt ki a kezdeményezés mellett, Londonban, Berlinben, Párizsban és Rómában is idegen nyelvű támogató irodákat állítottak fel, hogy az ügy fontosságára felhívják egész Európa figyelmét. Míg a politika a német és a francia hatalmak oldalán kereste a segítséget, a revíziós liga itthon kívánt támogatókat szerezni mozgalmához. A cél érdekében egyre több nemzeti szervezet jött létre, hogy a Bethlen-kormány utáni, egyre konszolidálódó politikával szemben tartsa ébren a korábbi célokat. A harmincas évekre ugyanis az ország vezetése már csak az elcsatolt területek feléért szállt volna harcba. Az ekkoriban megalakult Ébredő Magyarok Egyesülete, a Magyar Országos Véderő Egylet és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége vállalta magára a feladatot, hogy minden társadalmi csoportot bevonjon programjába. Legfontosabb feladatuk az érdeklődés fenntartása és az emberek meggyőzése volt. Ekkoriban, a harmincas évek közepén született az országcsonkítás legtöbb emlékműve.

Az ügyre irányuló korábbi figyelem fenntartását ugyanis a vizuális élményt nyújtó, minél szembetűnőbb helyszíneken felállított szoborcsoportok allegorikus alakjai segítették leginkább. És miközben államközi szinten egyre kevesebb szó esett a teljes revízióról, csonkahon népe magára vállalta azt, amiről az ország vezetése időlegesen megfeledkezett. Több millió pengőnyi közadakozás eredményeként élő mementóként nőtt ki emlékoszlopok és szobrok, kálváriák és feszületek sokasága a magyar földből.

A leghíresebb szoborcsoport az ország jelképes szívében, a budapesti Szabadság téren állt. 1921-ben Kertész K. Róbert, a Kultuszminisztérium akkori tanácsosa és művészeti vezetője javaslatára írtak ki pályázatot egy irredenta (visszaszerzendő) szoborcsoport létrehozására. Észak, Dél, Kelet és Nyugat szobra a történelmi Magyarországot fogta közre, a mostani szovjet emlékoszlop helyén. A művekre kiírt pályázatok nyertesei az ország akkori legismertebb emlékműszobrászai voltak. A szimbolikus alkotások a magyarság fájdalmát, a tenni akarást és az ország patrónáját ábrázolták. Észak, a keresztre feszített Hungária, valamint a hozzá ragaszkodó, a nemzet testéhez visszatérni kívánó tót szobra Kisfaludi Stróbl Zsigmond, a délvidéki terület emléke Szentgyörgyi István keze munkája. Az Őrvidéket, a Szent Koronához ragaszkodó nyugati vármegyéket a Nyugat képviselte, melyet Sidló Ferenc készített. Erdély jelképe Csaba vezér, aki új harcra várva szabadítja ki rabigába sodort testvéreinket. A Kelet című alkotás Pásztor János munkája. A tér végleges elrendezése az 1928. évi Szent István-emléknapra készült el, ekkor állították fel az Ereklyés Országzászlót „Így volt, így lesz” felirattal. A félárbocon lengő lobogó a második világháborúban súlyosan megsérült. A szobrok későbbi sorsa ismeretlen. Egyes vélemények szerint bezúzták, viszont a pusztulásukra – szerencsére – egyelőre nincsen bizonyíték.

A Ság-hegyen, Celldömölk közelében áll hazánk legnagyobb méretű emléke. Megmaradását pusztán annak köszönhette, hogy a háború elvesztése után eredeti feliratát „Szabadság”-ra cserélték, és átalakították az 1848-as forradalom ötvenedik évfordulójára. 1997-ben állították helyre, és visszakerült rá az eredeti, „Nagymagyarországért. Kemenesalja népe – MCMXXXIV” felirat.

Monor községében 1935-ben állították fel az emlékművet, mely büszkén hirdette a törhetetlenséget „Igazságot Magyarországnak” feliratával. Az építészeti architektúra csúcsán a Szent Korona állt, előlapján a keresztre feszített Nagy-Magyarország. 1945 után előbb szovjet hősi emlékmű, majd a népköztársaság alkotmányának szobraként funkcionált, mígnem a millenniumkor teljes valójában helyreállhatott.

A budapesti Szabó Ervin téri Magyar Igazság kútja is átvészelte a vörös hatalmat, ám ez csak időlegesen elfeledett jelentésének köszönhető.

A trianoni fájdalom egyik legismertebb szobra Margó Ede alkotása. A magyarság magányos küzdelmét ábrázoló, viharverte hajós szobrát Zamárdi főterén, szintén a harmincas évek derekán a művész ajándékozta kedvenc városának. A klasszikus formák a reneszánsz mozgékonyságát idézve próbálnak reményt adni a jövendőnek. A szobor szerencsésen vészelte át a huszadik század pusztításait, így ma is teljes szépségében csodálhatjuk meg.

1938-ban Zebegényben Maróti Géza iparművész tervei alapján született meg a Nemzeti Tragédiák Emlékhelye, mely annak ellenére, hogy a háború vége miatt soha nem fejezték be, 2000 óta újra teljes. A hatvanas években kilátót építettek rá, az elhallgatott jelentés így ezt a kegyhelyet is megmentette.

Sátoraljaújhely felett, a Kis-Szár hegyen 1934 júliusában állítottak országzászlót, mely idővel folyamatosan bővült. A végső formája pedig a Kárpát-medence legkiterjedtebb nemzeti emlékhelyévé tette. A Magyar Kálvária néven ismertté vált épületkomplexum az ország több településén állít emléket a magyarok sorscsapásának. A tizennégy stáció a magyarság dicső vezéreinek szülőhelyén vezeti végig a történelmen a látogatót. Kassán Szent Erzsébet és Zrínyi Ilona, Lőcsén Mikszáth Kálmán, Késmárkon Thököly hamvai és a kurucok vértanúsága, Iglón a mindenkori Szepes vármegye kultúrája, Krasznahorkán a magyar büszkeség várának elvesztése, Komáromnak Jókai és Klapka, Selmecen Rákóczi, Pozsonyban nagy királyaink, Trencsénen a Csák nemzetség emléke őrzi a stáció felvidéki állomásait. A nyugati országrészeket Kismarton és az Esterházy nádorok, Horvát-Szlavóniát Csáktornya és Zrínyi Miklós, Fiume a magyar tengerparttal jelképezi. A déli országrészek első állomása Temesvár, az oroszokat legyőző hadak otthona, Szabadka és Zenta, ahol a török foga tört bele a magyarokba, Aradon a tizenhárom szabadságharcos, Brassó városában a magyar honvédelem, Nagyenyeden Bethlen Gábor, Segesvárott Petőfi, Gyulafehérvárott az erdélyi fejedelmek emléke után Kolozsvár, Mátyás szülővárosa, Nagyvárad Szent László királyunkra emlékezik. Keleten Szatmárnémeti Kölcsey s a Báthoryak földje, majd Máramarossziget a sóbányákkal, Ungvár és a hű ruténok, Munkács – Árpád vezérünk első honi szállása és Eperjes zárja a nemzet kálváriáját.

Az emlékek második csoportjába tartoznak az országzászlók és keresztfák, a hatvannégy vármegye földjéből emelt halmokon. 1925 és 1941 között több mint hétszáz zászlót állítottak emlékként, így szinte minden magyar településen megtalálhatók voltak. Ám állagukból kifolyólag kevesen vészelték át a kommunizmus évtizedeit. Eredeti darabokkal sajnos ritkán találkozunk, ám egyre több város készíti el az egykori emlékmű rekonstrukcióit. 2000-ben a nemzeti jelképek használatáról szóló törvénymódosításnak hála, útjára indult az országzászló-mozgalom. Így Győr, Zebegény, Kiskunfélegyháza (az országzászló itt nem teljes, az eredeti „Nem, nem, soha”, „Csonka-Magyarország nem ország – Egész Magyarország mennyország” felirat nem került vissza rá) és Debrecen után, idén már Körmenden is leróhatjuk kegyeletünket az idei gyásznapon felállított rekonstrukció előtt.

A temetőkben az elesettek sírjain egy új jelképrendszer született, és megjelent az áldozatnyilvánítás új formája is, a hadisírok, háborús kegyhelyek és emlékművek formájában. A Fiumei úti temetőben 1918-ban állították fel az Elesettek gúláját, a világháború honvédő harcosainak emlékére.

A bécsi döntések következtében keletkező eufória után azonban hideg zuhanyként érte hazánkat a kommunista puccs, majd az oroszok megszállása. Az új rendszer igyekezett mindent elpusztítani, aminek köze lehetett az olyannyira gyűlölt királyság eszméjéhez. A revíziós törekvések emlékei voltak az első áldozatok. A Horthy-korszak ellenes elrettentő propaganda is bennük talált táptalajra. A nyilvános és titkos szobordöntések, beolvasztások alapjaiban tüntették el a magyar művészet egyik legkiemelkedőbb eszmeiségéből táplálkozó művészeti korszakát. Néhány szobor azonban, hála a helyiek önzetlenségének, átvészelte a viharos évtizedeket, hogy a föld mélyén várjon a feltámadásra. A rendszerváltoztatást követően lassan megindultak az új revíziós törekvések, amik elsősorban a két világháború köztéri szobraira korlátozódtak. A területi revízió lekerült a napirendről. A hatvan év után feltámadó szobrok segítségével ismét megvan az alap, hogy valaha elfeledhessük és elfeledtessük a trianoni katasztrófát.

Gerhát Petra