Fotó: MTI/Zih Zsolt
Hirdetés

A közlemény szerint Magyarországon idén 14. alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik évről évre a közmédia Család-barát című magazinműsora, amelyben a műsorvezetők civil és ismert emberek, szakértők segítségével egész héten át párkapcsolati kérdésekre keresik a választ.

A rendezvénysorozat minden évben más mottóval próbálja meg felhívni a figyelmet a házasság és a család fontosságára – idén ez az Ezerszer is igen lett – tették hozzá.

A közlemény szerint Herczegh Anita úgy fogalmazott, „nehéz dolgom lenne, ha nekem kellene mottót választani. Az elmúlt években is remek szlogenek születtek: az Együtt kiteljesedve, a Randevú egy életen át vagy az Éltető sodrásban – úgy érzem, mindegyik a mi házasságunkról is szól. Fontosnak tartom, hogy akár 30 év múlva is úgy tudjunk randevúzni, mint régen, és azt érzem, hogy valóban együtt teljesedtünk ki. Ha mégis választanom kellene egy mottót, benne lenne a hűség, mert számomra az is nagyon lényeges”.

Áder János köztársasági elnök és felesége négy gyermeket nevel, a legidősebb és a legfiatalabb testvér között 14 év a korkülönbség. Habár négy gyerek első hallásra nagy kihívásnak tűnhet, Herczegh Anita szerint kellő odafigyeléssel és szervezéssel egyáltalán nem az – írták.

Korábban írtuk

„Nekem a négy nem tűnik olyan soknak, de valóban ügyelni kell arra, hogy mindenki egyformán figyelmet kapjon. Nálunk az bevált, hogy időnként egy-egy gyereket kiemelünk és egy program, egy hétvége csak róla szól – akár velem vagy a férjemmel kettesben, akár a két szülővel együtt. Ugyanakkor örömmel tapasztalom, hogy a testvérek is nagyon figyelnek egymásra, ami legalább annyira fontos, mint a szülői figyelem” – idézték a köztársasági elnök feleségét.

A beszélgetésben az élettársi és a házastársi kapcsolat is szóba került, Herczegh Anita szerint lényeges különbség van a kettő között – írták.

„Számomra az élettársi kapcsolat magában hordozza a bizonytalanságot, az időszakosságot, a ”nem biztos, hogy sikerül, de próbáljuk meg„ hozzáállást. Ha viszont egy pár úgy dönt, hogy házasságot köt, akkor abban benne van az »egy életen át« és »a csak téged« ígérete” – foglalta össze Herczegh Anita.