Hirdetés

Egy nő (Mélanie Laurent) egy hibernációs kapszulában ébred, fogalma sincsen, ki is ő valójában, hogyan került oda, és miként szabadulhatna ki. Csak azt tudja, hogy az idő sürgeti, az oxigén ugyanis már csupán másfél óráig elegendő. Alexandre­ Aja a 2000-es évek eleji új hullámos francia horror egyik kulcsfilmjével tette le a névjegyét (Magasfeszültség), majd ahogyan a tehetséges európai rendezőkkel gyakran megesik, hamar felszippantotta Hollywood. Az Újvilágban jobb (Sziklám szeme), de főleg rosszabb (Tükrök, Préda) alkotásokat jegyzett, az ismét hazájában forgatott Oxigénnel azonban egyértelműen bebizonyította, hogy elsősorban a kis költségvetésű, forgatókönyv-központú produkciókban jeleskedik. A film nem is próbálja tagadni, hogy tulajdonképpen a 2010-es Élve eltemetve női karakterre és high-tech környezetre átültetett parafrázisa, de mindez mit sem von le az értékéből: egyetlen helyszínen és néhány visszaemlékezést leszámítva egyetlen szereplővel hitchcocki feszültséget másfél órán keresztül ébren tartani igazi írói és színészi bravúr. A grandiózus, elsősorban a látványra koncentráló sci-fik tengerében pedig különösen üdítő egy régimódi, gondolatokra épülő darabot látni.

Korábban írtuk