Hirdetés

Sherlock Holmes történeteit már százféle feldolgozásban megismerhettük, így jogos a kérdés, lehet-e még újat mondani Sir Arthur Conan Doyle ikonikus figurájáról. Neil Gaiman képregényét olvasva egyértelműen igen a válasz: a szerző Doyle viktoriánus Londonját vegyíti H. P. Lovec­raft Cthulhu-mítoszának csápos lényeivel, a végeredmény pedig egy egyedi, friss és furcsa világ. A Smaragzöld tanulmány kétszeres feldolgozás, egyrészt Neil Gaiman azonos című, Hugo-díjas novellájának képregény-adaptációja, másrészt az eredeti novella Doyle legelső Sherlock Holmes-történetének, a Tanulmány vérvörösben-nek a parafrázisa. Az emberiség évszázadokkal ezelőtt más univerzumból származó istenségeknek hódolt be, akik azóta is uralják világunkat, a helyzettel – látszólag – mindenki elégedett. Egy gyilkosság azonban összezúzni látszik ezt az illúziót: Viktória királynő unokaöccsével különös kegyetlenséggel végeznek, a nyomozásra pedig hősünket és hű társát kérik fel. Gai­man remekül adagolja a feszültséget és a misztikumot: a történet az elején egy egyszerű Holmes-feldolgozásnak indul, az Eisner-díjas Rafael Albuquerque sötét hangulatú rajzainak köszönhetően mégis szinte az első pillanattól érezhető, hogy nem szokványos sztorival lesz dolgunk. És még egy rejtély a rejtélyben: a két főszereplő – az eredeti novellához hasonlóan – itt sincs megnevezve, ahogy az ellenlábasok is csak álnéven szerepelnek. De aggodalomra semmi ok: a szerző becsületesen játszik, a figyelmes olvasó számára a végén minden kiderül.

Korábban írtuk