Honvédsírok a Nyerges-tetőn
Hargita megyében, Csíkszentmártontól alig néhány kilométerre található a Nyerges-tető, Nagy-magyarország történelmi emlékhelyeinek egyike, ahova egyszer mindenkinek el kellene zarándokolni, úgy, mint Csíksomlyóra. Zarándok lelkülettel és szívvel leróni a nemzet adósságát a magyar szabadságért életüket áldozó hősök előtt. Orbán Balázs, a Székelyföld nagy ismerője így ír: „Csík egy minden oldalról magas havasok által körülölelt és védett természetes erősség; oda bejutni bármely oldalról is bajos, s e bejutási pontok is olyanok, hogy azokat könnyen lehet védeni és elzárni… csak két könnyen védhető szoroson lehet oda behatolni. Ezen hadtanilag fontos bejáratok a tusnádi szoros és a nyerges tető. A Nyerges ugyan nem szoros, hanem hegyvonal; de olyan hegyhát, mely teljesen uralogja a Kászon felől oda vezető szűk völgyet és a Nyerges keleti oldalán felvonuló egyedül lehetséges utat.”
A „nyereg” legszebb júniusban, erdei virágok színpompás orgiája őrzi a hősök álmát. Kicsit rendezetlen a kopjafák, keresztek és az 1848-as emlékmű környéke, de a természet helyrehozza az emberi nemtörődömséget. Színes szalagokat lenget a szinte állandóan fújó szél, elszáradt és friss virágcsokrok jelzik, hogy azért járnak ide emlékezők az anyaországból is.
Nemcsak az egyik utolsó, 1849-es erdélyi csata színhelye a Nyerges-tető. Itt verték szét a székelyek 1550-ben Kemény János vezetése alatt István moldvai vajda öccsének seregét, akit a porta küldött Erdély feldúlására. Itt álltak meg 1660-ban a csíkiak is, mikor Háromszéket – Orbán Balázs szavaival élve – Barcsay Ákos nérói kegyetlenséggel szándékozott feldúlni, és ezt a sorsot szánta Csíknak is. A Nyerges-tető horpadásából üzenték meg Barcsaynak, hogy ne közeledjen, mert az utolsó emberig oltalmazni fogják határaikat. Ez mentette meg Csíkot, mert Barcsay Ákos, a fejedelem, II. Rákóczi György parancsára fegyverszünetet kötött és a segesvári országgyűlés határozata alapján megmenekültek a csíkiak. A sarcot a töröknek Erdély már korábban beküldte Ali pasához, legalábbis egy részét, így azt hihették a megnyomorított székelyek, hogy jobb idők következnek rájuk. Várad bevételével Barcsay Ákos kiszabadult fogságából, és így került ismét Háromszékbe. Az adóval túlterhelt csíki és háromszéki székelyek fegyvert fogtak, de a zendülés elbukott: a háromszékiek önként behódoltak, a csíkiak véres vereséget szenvedtek. A döntő csata a felkelő székelyek és Barcsay serege között a Nyerges-tetőnél dőlt el.
Nem kisebb szerepet játszott a Nyerges az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt sem. A kopár dombon szembetűnő a dicső időszak egyik utolsó csatáját megörökítő emlékoszlop. Tuzson János honvéd ezredes, aki Moldvában harcolt, 1849. augusztus 1-jén érkezett vissza Háromszékre és kis csapatával s néhány ágyúval Csík felé vette útját. A Kászonújfaluból felnyomuló oroszok és osztrákok ellen a Nyerges-tetőn vívott csatában védte meg Alcsíkot a túlerővel szemben. Ágyúit a tetőn állította föl, lőtávolságra bevárta az ellenséget és akkor zúdított rájuk halálos tüzet. Sajnos akadt egy kászoni román, aki a kozákokat mellékösvényeken az oroszlánként küzdő honvédek mögé – Csíkszentmárton felé – Csíkba bevezette.
Nem adták meg magukat, mintegy kétszázan „kettétörtek”, mint a nyergesi szálfák. Olyan bátran haltak meg, mint a görög háromszáz Termopüle szorosában. A hősöket a hegy hátán temették el. Ma a Csíkkozmás és Kászonújfalu közötti nyergen áll az az emlékmű (oszlop és kereszt, 5,4 méter magas), amelyet a Zsögödön lakó, olasz származású Pulini János készített. Avatására 1897. augusztus 8-án került sor, ötezer tisztelgő jelenlétében, az ünnepségen Tuzson János is jelen volt. A hősök temetője az emlékművel átellenben, attól mintegy száz méterre van.
Egy szép monda szerint azóta zöldebbek a fenyők Csíkban mint másutt, mióta gyökereiket hősök vére áztatta. A tömegsír, a hantok, a fenyők a Székelyföld kétségbeesett végküzdelmének mementói.
Az elvesztett csaták nem eredmény nélküliek: a szabadságért kiontott vér gyümölcsözni fog, ha nem is a küzdőknek, de utódaiknak.
Hankó Ildikó