Hirdetés

– Mi változott a kezdetek óta, könnyebb vagy nehezebb felkelteni a közönség érdeklődését?

– 2003-ban új alapokról indult a Pannon Filharmonikusok szakmai és közösségszervező munkája, egyik fontos célunk volt, hogy bekapcsolódjunk a főváros zenei életébe. A vidéki nagyvárosok művészeti együtteseként a lokális ismertség minden előnye mellett éreztük a helyzet fonákságát is, hiszen a versenyhelyzet hiánya nem kedvezett sem a szakmai fejlődésnek, sem az innovációnak. Két évtizeddel ezelőtt üzleti terminológiával élve afféle startupvállalkozásként, szinte ismeretlenül léptünk a főváros jól strukturált komolyzenei piacára.

– Hogyan lehetett kitűnni e sokszereplős kulturális térben?

– Az Olasz Intézetben indítottunk egy bérletes programsorozatot, mégpedig azért, mert a bérletsorozat sokkal több mint eladási szempontból egy ív alá helyezett koncertek sora: közösségépítés is. Az első koncertünkre háromszázan ültek be, a sorozat utolsó estjén pedig telt ház volt, kétszer akkora közönséggel. Fiatalos társaságként, inspiráló, új művészeti hangként jelentünk meg a főváros kulturális életében – erre tudatosan rá is erősítettünk. Persze a szimfonikus zenekar koncertjeinek marketingje azért komplexebb folyamat, nem lehet összehasonlítani például egy színházi előadáséval.

Korábban írtuk

– Miért nem?

– Mert ha egy kedves barátunk ajánl egy neki tetsző színházi előadást, akkor lehet, hogy kedvet kapunk hozzá és megváltjuk rá a jegyünket, hiszen a repertoár-előadásokat számos egyéb időpontban meg lehet nézni. A szimfonikus zenekari koncerteknek azonban mindegyike premier, így a zenekarba vetett bizalmat és a hitelességet kellett erősítenünk, hogy a közönség bízzon abban, ha tetszett neki egy PFZ-koncert, meghatározó élményben lehet része a zenekar következő estjén is. Kizárólag az ismertté és hitelessé vált brandre lehet építeni a konkrét események értékesítését. Vagyis a zenekar elismertetése a fővárosi komolyzenei szcénában legalább annyira volt marketingfeladat, mint művészi teljesítmény. A kétezres években felfutási időszakot éltünk meg, új kulturális intézmények sora épült, a fővárosi Nemzeti Színház, a Müpa, a pécsi Kodály Központ, a Zsolnay Negyed és még sorolhatnám. A Müpa megnyitása azonban akarva-akaratlanul kihívás elé állította a zenei élet szereplőit. Másfélszer nagyobb, közel ezerötszáz fős koncertterem létesült, miközben a szimfonikus zenekarok közönségbázisa a Zeneakadémia méreteihez igazodott. Megkezdődött a verseny a közönségért, e folyamatba mi a legjobb ütemben csatlakoztunk be, hiszen a korábbi évben már ledolgoztuk a hátrányunkat a fővárosi együttesekhez képest.

– Jót tett a magyar zenei életnek ez a versengés?

– Igen, ugyanis kifejezetten közönség­orientációjú gondolkodás indult el, és az addig kizárólag a művészeti kérdésekkel foglalkozó zenekarok belátták, a marketing nem úri huncutság, hanem létfontosságú eszköz a közönséghez való eljutáshoz. Miközben tudatosan valljuk: nem közönséget, hanem közösséget kell építeni.

– Az elmúlt húsz évben egyre erősödő küzdelem folyik a publikum figyelméért a kulturális élet szereplői között is, miközben drámaian változnak a kultúrafogyasztási szokások. Hogyan találhatja meg a helyét e változó világban a klasszikus zene?

– A klasszikus zenével kapcsolatban sokszor elhangzik, hogy ötven pluszos műfaj – ami igaz is, ám ettől nem megijedni kell, hanem új lehetőséget látni benne. Az európai országok társadalma ugyanis idősödik. Jól tudjuk azt is, tudományos tapasztalatok bizonyítják, hogy akit sikerül gyerekkorban minőségi zenei élményhez juttatni, abból nagy eséllyel válik felnőtt korára komolyzenét szerető ember. Kétségtelen tény, hogy mára megváltozott a társadalom komolyzenével kapcsolatos attitűdje. A szüleim generációja értelmiségiként életmódjához tartozónak érezte a klasszikus zenei koncerteket – a magaskultúra e nimbusza mára elveszett. Ma az egyes emberekhez kell utat találni, nem elég egy társadalmi osztályhoz vagy iskolázottsági körhöz eljutni. Eközben – ugyancsak kutatási adatokkal alátámasztható – a klasszikus zenét hallgató közönség kilencven százaléka diplomás, ám ettől még nem biztos, hogy a diplomás emberek mindennapi szellemi tápláléka a komolyzene. A kulturális élet szereplői között folyó versenyben annak van esélye, aki hitelességgel, minőséggel és a fogyasztói magatartás világos ismeretével vértezi fel magát.

– Utóbbi mit jelent a gyakorlatban?

– A legkisebbektől a hetvenes korosztályig mindenkivel igyekszünk kapcsolatot találni, és ehhez a legkülönbözőbb platformokat, kommunikációs felületeket kell használnunk. A huszonévesekhez lehetetlen analóg anyagokkal elérni, ez a generáció szinte kizárólag az online térben tájékozódik, míg a hetvenesek ragaszkodnak a papíralapú tájékoztatófüzetekhez, és jegyet sem hajlandók online formában vásárolni.

– A pandémia mennyire befolyásolta ezt a világot?

– A 2010-es évekre a komolyzenei művészeti intézményrendszer hatalmas fejlődésen ment keresztül, a szó jó értelmében véve iparágként kezdett működni. Elképesztő törést jelentett e fejlődésben a járvány időszaka, és ebből a mai napig nem tudtunk felállni. Statisztika ez is: a kultúrafogyasztás intenzitása nem éri el a 2019-es szintet, túlkínálat van a piacon színházi előadásokból, komolyzenei koncertekből egyaránt. A társulatok ugyanannyi produkciót készítenek, miközben bérletes közönségük érdemi részét veszítették el. Az emberek bizonytalanná váltak, a koncertek előtti napokban sokszor még csak fél ház van, a jegyek másik részét az utolsó pillanatban vásárolják meg.

– Most pedig berobbant az energiaválság. Hogyan érinti a szcénát?

– A PFZ szerencsés helyzetben van, hiszen a pécsi Kodály Központ rezidens zenekara, fővárosi játszóhelyünk, a Müpa pedig a folyamatos működés okán van biztonságban, ám azt látjuk, hogy országos jelentőségű kulturális intézmények zárnak be, ami sokkoló. Nem mondanám, hogy a helyzet túlélhetetlen, de hogy nem károk nélkül való, az bizonyos. A következő évadot lehetetlen lesz így végigvinni, valamilyen strukturális megoldást muszáj lesz találni a problémára. A kultúrafinanszírozás kérdését is rendezni kell: Csák János miniszter úr egy nemrégiben adott interjújában utalt rá, hogy az eddig döntő arányú állami szerepvállalás mellett a magánszektor szerepét is növelni kell, ám kérdés, hogyan, milyen platformjai lehetnek, és egyáltalán, mennyire felkészült a művészeti intézmények stábja mindezt menedzselni.

– A Pannon Filharmonikusok második évadát kezdi meg Bécs patinás hangversenytermében, a Musikver­einban, a Musik der Meister sorozatban. Szakmai presztízs a bécsi jelenlét?

– Országos hatáskörű intézményként feladatunk a magyar zenekultúra reprezentálása a nemzetközi kulturális életben. Az érvényes művészeti központok – mint amilyen a londoni, frankfurti, bécsi koncertterem vagy akár a pécsi Kodály Központ – hálózatként működnek, e körben igyekszünk vendégjátékainkat is felépíteni, nem mennyiségi, hanem minőségi jelenléttel. A bécsi Musikverein az európai zenei élet egyik központja, a klasszika fellegvára, ahol a műsorban minden alkalommal jelentős szerepet kapnak a helyi zeneszerzők. Különleges pillanat volt tavaly, mikor pécsi zenekarként Schubertet, a legbécsibb zeneszerző műveit tolmácsolhattuk a bécsieknek. Reméljük, az idei koncert, Anton Bruckner és Richard Strauss műveivel a repertoáron, ugyancsak sikert hoz majd – a zenekart Bogányi Tibor vezényli.

– És milyen koncertekre számíthat a budapesti és pécsi közönség?

– December elején Pécsett és a Müpában is elhangzik majd Eötvös Péter vezényletével Bartók Cantata profana című műve, valamint Eötvös Péter világhírű kortárs zeneszerzőnknek a PFZ számára írt Szirének éneke című alkotása. Januárban Pécsett és Budapesten is eljátsszuk Dohnányi Ernő I. szimfóniáját, amely százfős zenekarra komponált grandiózus mű: Dohnányi 1944-ben írta Budapest ostromakor, megszületésének körülményei dacára a teljes Dohnányi-életmű legoptimistább hangvételű darabja, csupa ragyogás, önmagán túlmutató szépség. A Zeneakadémiával és Baráti Kristóf hegedűművésszel közös vállalkozásunk rendkívül izgalmasnak ígérkezik, Kristóf egyetlen koncerten adja elő Bartók összes hegedűre és zenekarra írott művét: két rapszódiát és két hegedűversenyt. A magyar klasszikus zene napján, május 30-án pedig Ligeti György születésének századik évfordulója előtt tisztelgünk.