6 főre: Húsos császárszalonnát (25 dkg) felkockázunk és kisütünk, majd kivesszük a serpenyőből. Zsírjában (ha kell zsírt adunk hozzá!) hosszúra vágott, húsos pirospaprikát (3 db) és zöldpaprikát (3 db) sütünk közepes lángon. Ha félig kész, karikára vágott hagymát (2 nagyobb fej) fonnyasztunk mellette. Beleteszünk 40 dkg kisebb kockákra vágott sovány sertéshúst és pároljuk. Később kevés fehér borral felöntjük. Amikor a hús majdnem kész, rakunk bele 20 dkg zöldbabot, 25 dkg felkockázott gombát, 25 dkg felkockázott csirkemájat és 2 gerezd apróra vágott fokhagymát. Sóval, borssal és majoránnával ízesítjük, fedő alatt pároljuk. A végén összeengedjük a szalonnával. Petrezselymes rizzsel körítjük, tetejére jó féle tejfölt öntünk, amelyet borssal hinthetünk és karikára vágott zöldpaprikával vadíthatunk.

A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és a Lovas Nemzetben, hallgassa a Csillaghang Rádióban kedd esténként (világhálón is: www.csillaghang.radio.hu ), és nézze a Sió TV-n, a Gyöngyösi Városi TV-n, a BVR TV-n, a Szilas TV-n és a Trió TV-n!