Huszárkonyha – Tápióbicskei (rántott) töltött káposzta
A 21. Tavaszi Emlékhadjárat részvevői ez év április 4-én felelevenítik az egykori összecsapást a nagykátai és a tápióbicskei tüzér-hagyományőrzők előkészületeinek, a hadjárat részt vevő csapatainak, na meg Nagykáta és Tápióbicske önkormányzatainak köszönhetően. Ám Nagykátán ezúttal is temetnek a huszárok, hiszen Jakab Elek bajtársunk, a Magyar Hagyományőr Világszövetség hagyományőrzője, nemrégiben visszaadta lelkét teremtőjének. Elek mester, a nagy problémamegoldó, számos huszárkonyha-rendezvényen is részt vett, hiszen a főzés tudománya nem volt ismeretlen számára. S ha már a Tápió mentén zajlik a csatabemutató és a temetés is, úgy illik, hogy legyen tápiómenti az e heti ajánlott étel is. Egyben ország-világ előtt fejet hajtva búcsúzunk Elek mestertől, tábormesterünktől, hagyományőrző társunktól és barátunktól.
A szokásos módon 20 darab savanyú káposztalevélből, fél kiló darált mangalicacombból, fél kiló darált és füstölt mangalicacombból, 15 dkg rizsből, 1 db tojásból, 2 fej hagymából, 6-8 gerezd fokhagymából, sóból, pirospaprikából, őrölt borsból és köményből töltött káposzta-tekercseket készítünk (10 főre), majd csontlevesben megfőzzük. Lisztben, zsemlemorzsában és tojásban megforgatjuk, majd bő forró olajban kisütjük. Kapros tejföllel tálaljuk. Legalábbis így ajánlja Kútvölgyi Miklós, Vér János és Vér Jánosné, az általuk írt Arany szarvas földjén című könyvben, amelyben a tápiómenti tájakról, emberekről és ételekről olvashatunk.
A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és az Arany Tarsolyban, hallgassa a Pelikán Rádió FM 93,6-on és nézze a Budapest TV-n!