HUSZÁRKONYHA – Túros pacal
Hozzávalók 10 főre: 1,5 kg pacal, 15 sertésorr, 25 dkg házi szalonna, 60 dkg vöröshagyma, 2 ek pirospaprika, 1 ek majoránna, 3 gerezd tört fokhagyma, 1 zöld erős paprika, 4 dl száraz vörösbor, 2 kg krumpli, szárított petrezselyem, ízlés szerint zöld ecetes cseresznyepaprika. Elkészítés: A pacalt bő vízben jól kimossuk, a malac orrát jól megtisztítjuk, majd együtt hagymás vízben előfőzzük. Ha félig kész, felvágjuk 1 cm-es csíkokra mindkettőt. A szalonnát kiskockákra vágjuk, kisütjük, tepertőt készítünk belőle és félretesszük. A hagymát aprózzuk, pároljuk, a pirospaprikát, a majoránnát és a fokhagymát hozzáadjuk a sóval, majd 3 dl vízzel felöntjük. A forrásban lévő alapba tesszük a pacalt és az orrot, felöntjük úgy, hogy ellepje. Főzzük tovább fedő alatt. Ha kétujjnyi hiányzik a léből, akkor megy bele a bor. Készre főzzük. A burgonyát karikákra vágva megfőzzük, petrezselyemmel szórjuk, és együtt tálaljuk a túros pacallal. Rá mehet a tepertő, mellé pedig az ecetes zöld cseresznyepaprika.
A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és a Lovas Nemzetben, hallgassa a Csillaghang Rádióban kedd esténként (a világhálón www.csillaghang.hu), nézze a TV Paprikán, valamint a BVR TV-n!