Huszárkonyha – Tüzérgulyás
Özönlik ránk mindaz, amitől senkinek érezhetjük magunkat. Ám ha a magyarok jó példát szolgáltatnak, akkor nem következtet senki az egyesből az általánosra. Itt van például Tápióbicske és Nagykáta esete. E települések önkormányzatai és hagyományőrző tüzércsapatai évek óta együtt és sikeresen rendezik meg a Tavaszi emlékhadjárat tápióbicskei csatabemutatóját. Sőt, a hadjáraton egyre több ilyen összefogás alakul ki, s egyre inkább ez válik amolyan jó magyar szokássá. Mint ahogyan jó magyar szokás ma már huszárkonyházni is, azaz új magyar ételeket megalkotni, hagyományőrző külsőségek között. E jó magyar szokás egyik „gyümölcse” a tüzérgulyás is, amelyet először Boldogon, a hatvani ütközet felelevenítése után kóstolhattak meg a hagyományőrző harcosok, a 2004. esztendőben. A tüzérgulyás olyan, mint a bográcsgulyás. A különbség annyi, hogy a burgonyát a burgonyagombóc helyettesíti, amit egy másik bográcsban főznek ki és nem kevernek a levesbe. Tálaláskor a gombócot külön adagolják.
Burgonyagombóc 10 főre: 2 kg burgonyát héjában megfőzünk. Forrón meghámozzuk és áttörjük. Ha kihűlt, adunk hozzá sót, némi vajat, 4 tojást, annyi lisztet, amennyit felvesz, és apróra vágott petrezselymet. Lisztes kézzel gombócokká gyúrjuk, és forró vízben kifőzzük.
A Huszárkonyha nem a huszárok ételeiről szól, hanem olyan játékos és hagyományőrző külsőségek között zajló sütő-főző sorozat, amely a hagyományos magyar ízvilág keretein belül igyekszik új ételeket létrehozni. Olvassa a Demokratában és az Arany Tarsolyban, hallgassa a Pelikán Rádió FM 93,6-on és nézze a Budapest TV-n!