Huszárkönyv
Hagyomány nélkül nincs személyiség, nincs közösség, de nincs nemzet sem. Ezt bizonyítja Fülöp Tibor Zoltán A szabadságharc hagyományőrző serege című munkája. A Zrínyi kiadó gondozásában megjelent nagy méretű, színes album nemcsak a huszárokról szól, a magyar történelem megidézését szívügyüknek tartó utódokról is bőven olvashatunk benne.
Gazdagon illusztrált, a hagyományőrzés több dimenzióját is feltáró kötet a Fülöp Tibor Zoltán összeállította album, amelyet Babucs Zoltán hadtörténész ismertető írásai fűszereznek. A „Huszárkönyv”, ahogyan néhányan már becézik, valóban elsősorban a huszárokról szól, egyes elemeiben viszont messze túlmutat e különleges fegyvernem képviselőin. Mindehhez megvan a szerző személyes alapja is: Fülöp Tibor Zoltán és néhány lovas ember még a nyolcvanas évek közepén határozta el, hogy végigjárják a „kalandozó magyarok” hadjáratainak útvonalait, természetesen nyeregben. A politikai vezetés erre akkor nem adott engedélyt, Kádár köztudottan nem szerette, ha a nép visszanyúl erőt és gerincet adó hagyományaihoz. De már nem lehetett sokáig ellenállni a nemzeti szellem feltámadásának, a Szacsky Mihály által 1970-ben alapított Zrínyi Miklós Történelmi Haditorna Klubbal például már nem tudott elbánni a rendszer. A főként a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóiból verbuválódott csoport, amelynek tagjai vívtak és lovagoltak is, minden nehézség ellenére sikeresen működött. Közben, szellemi háttérként, elindult a táncházmozgalom is, vagyis lassan utat tört magának a régi magyar hagyományokból táplálkozó világlátás.
Fülöp Tibor Zoltán is említést tesz mind a haditornásokról, mind a táncosokról, akiknek inspiráló szerepük volt abban, hogy a hetvenes–nyolcvanas években pezsegni kezdett az országban az élet a lovastanyákon és a lovassportok közösségeiben. Népművészek, néprajzosok, történészek, zenészek is csatlakoztak ezekhez, hamarosan pedig megelevenedhettek végre a szabadságharc tavaszi hadjáratának korhű jelmezekben és fegyverekkel újrajátszott ütközetei. A könyv szerzője ezért sem volt könnyű helyzetben a válogatáskor: a hazai hagyományőrzésnek azóta számtalan művelője van. A történelmi ismeretterjesztés, anekdotázás és emlékezés mellett emiatt nagyon fontos annak precíz bemutatása is, miként születtek meg ezek a csoportok és az azokat összefogó nagy szervezetek, hogyan szélesedtek ki, vagy mikor jelentek meg például a katonai hagyományőrzők közt a gyalogsági, illetve korhű tüzérségi alakulatok. Utóbbiak jobbára a precíz mérnöki tervek alapján a tagok által készített ágyúikkal vonulnak fel, a magyarországi katonai hagyományőrzés ugyanis egyre erősebb kutatói háttérmunkát is végez.
Mindezek mellett kiemelendők a kötetben összegyűjtött különleges ételreceptek, benne az összejövetelek, táborozások ínyencfalataival. Érdekesség még azoknak a nem katonai jellegű, de szintén hagyományőrző szervezeteknek a felsorolása, amelyekkel az egyenruhás csapatok jellemzően együttműködnek (váci Madách-kör, budapesti Tündérképző Egyesület), illetve az Erdélyben szép számmal működő huszáralakulatok vagy a felvidéki, őrvidéki, németországi, USA-beli (Kaliforniai Huszárregiment, Los Gatos) katonai hagyományőrző csoportok bemutatása. Ezenkívül egy sor portrét is olvashatunk olyan példamutató emberekről, akik idejüket-pénzüket nem sajnálva a magyar történelem megidézésével és emlékeinek megőrzésével foglalkoznak szerte a világban.