„Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”
Jn, 15,13

Hirdetés

2025. május 22-én a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban bemutatták a Mány Erzsébet és társai. A gyulavári felkelés – 1956 című könyvet.

Mány Erzsébet, Farkas Mihály és még néhány Békés megyei fiatal 1956 telén az önkénnyel akart szembeszállni. A gyulavári Körös-hídon december 17-én – önvédelmi célból – fegyverrel gyülekeztek a gyulai pufajkásokat várva, hogy megakadályozzák a fiatalok elhurcolását a Szovjetunióba. Összetűzésre végül nem került sor, mert Petrás János, a helyi forradalmi bizottság elnöke rábeszélte őket, hogy hagyjanak fel tervükkel, és a gyulai karhatalmisták is értesültek minderről, ezért végül nem mentek át a szomszédos településre.

Ennek ellenére az ’56-os megtorlások idején a gyulavári fiatalok megmozdulását mégis nagyszabású rendszerellenes fegyveres szervezkedésként és a karhatalom elleni támadásként állították be.

Korábban írtuk

Az 1957. január 10-én, Békéscsabán megtartott tárgyaláson Mány Erzsébetet és Farkas Mihályt halálra ítélték, a többi fiatal 10-15 év börtönt kapott. A kivégzésre 1957. február 2-án került sor a békéscsabai Kazinczy utcai laktanyában.

Vánsza Pál ott volt a tárgyaláson. Apjának jóbarátja volt a sírásó, Sztankó István, akitől a kivégzést követően megtudta, hogy hová temették a két halálra ítéltet. Véletlenül, de nagyon is a sors akaratából talált rá a sírra a Berényi úti temetőben, ahol megfogadta, bosszút áll értük. 

„Elkezdtem gyűjteni az ’56-os anyagokat. Csakhamar kiderült, hogy ezekben a gyulavári eset még csak nem is szerepel. Később, tévesen, Kecskemétet jelölték meg a kivégzés helyszíneként. A rendszerváltás előtti években összehozott a sors Mány Erzsébet testvéreivel és Petrás Jánossal, a Gyulavári Forradalmi Bizottság elnökével. ’89 után kapcsolatba kerültem a békéscsabai ’56-os események főszereplőjével, Fekete Pállal – kiderült: mindkettőnk célja az, hogy igazságot szolgáltassunk az ártatlanul elítélt áldozatoknak. Békéscsabán ennek a munkának köszönhetően létrejött két ’56-os emlékhely is: 2011-ben megnyílt a Fekete Pál Gyűjtemény, 2016-ban pedig az általam rendezett ’56-os Emlékszoba – Vánsza Pál és a Békés Megyei POFOSZ Gyűjteménye. A bosszúm így teljesült be: Mány Erzsiéknek emléket állítottunk.”

Zétényi Zsolt jogászszemmel vizsgálta meg az ügyet, melynek eredményeként 2025-ben hiánypótló munka jelent meg Békés megye legvéresebb koncepciós peréről.

„Sokkal korábban fel kellett volna figyelni erre az ügyre. Az eddigi ismereteinkhez képest kutatásaim alapján azt tartom újdonságnak, hogy kimondható: a tragikus végső döntést a budapesti pártközpontban hozták meg, és ebben az ügyben számos ismert politikus felelőssége vethető fel, például Nezvál Ferenc igazságügyminiszteré. A halálos ítéletet az a dr. Mátyás Miklós hozta meg, aki Fekete Pál és társai ügyében is ítélkezett 1957 tavaszán – mindösszesen pedig 42 halálos ítéletet hozott ebben az időszakban.

A Mány-ügy Békés megye legsúlyosabb ügye volt. Az országos vezetés egy helyi ügyet használt fel arra, hogy a lakosságot megfélemlítse, ugyanakkor az ügy nem kapott országos publicitást. A kivégzés után Gyula és Békéscsaba is hallgatott, mely azt jelezte, hogy az elrettentés sikerült.”

Zétényi Zsolt azt is elmondta, hogy véleménye szerint a történetírásnak az is feladata lenne, hogy a történetek mögött az embert és az emberi motivációkat keressük és mutassuk be. A mostani kötetben a szerző ennek megfelelően a vérbíróról, Mátyás Miklósról is jellemrajzot kíván adni – teheti ezt annál is inkább, mert az 1960-as években egy ideig a közelében dolgozott.

„Mátyás Miklós vörösbe játszó arcú, ideges, feszült figura volt, tartottak tőle, mert volt benne vezetői erély és tehetség is. A jogi tanulmányokat nem gyorstalpalón végezte, mint sok kollégája. A szegedi egyetemen tanult, az átlagosnál jobban képzett, ám diszharmonikus lelki alkatú ember volt – se testvére, se gyereke. A piaristáknál is tanult, de Istenben nem hitt, ezzel is magyarázható, hogy könyörtelenül hozott ítéleteket, például ő ítélkezett ’56 után az összes csendőrügyben, de a jutadombi ügyben is ő hozott ítéletet Mecséri alezredes és társai fölött (ekkor 11 embert ítélt halálra, melyből három főnek az Elnöki Tanács végül megkegyelmezett). Pedig ’56-ban még – Münnich Ferenc utasítására – a Békés Megyei Forradalmi Bizottságtól dr. Mátyás Miklós hadbíró az ávósok összeszedését követelte. Ez az ember az 1970-es években Magyarország második legmagasabb rangú bírósági személye lett. Az a társadalom, amelyben egy ilyen könyörtelen ember ilyen magasra juthat, végzetesen elromlott erkölcsileg.”

A két fiatalnak, Mány Erzsébetnek (1936-1957) és Farkas Mihálynak (1928-1957) nem járt kegyelem, bár megadhatták volna. Ehelyett sok-sok fiatal ember életét törték derékba, csak azért, mert ez volt a párt utasítása.

Pedig, ahogy a szerzői előszóban olvashatjuk „a közösségi önvédelem, a nemzet életösztöne, védekező indítékai, a nemes ügyért, emberéletek megóvásáért vállalt áldozat nemes és szép cselekedetét kell látnunk Mány és társai történetében”. E megállapításokat egyértelműen alátámasztják a 20 éves Mány Erzsébet utolsó mondatai: 

„Nincsen bűnöm, csak az, hogy magyar vagyok. […] Éljen a magyar haza!”

A most megjelent kötetben az olvasó megismerheti a korabeli békési viszonyokat, tájékozódhat a rögtönbíráskodási intézményről, képet kaphat a Mány-ügy fő- és mellékszereplőiről, a tárgyalás menetéről, a kegyelem kérdéséről, az ítélet végrehajtásáról, valamint arról, hogyan élte túl ez a tragikus történet az elmúlt 70 évet és az elhallgatást.

A könyv szerzőinek, Vánsza Pálnak és Zétényi Zsoltnak köszönhetően Mány Erzsébeték története végre elfoglalhatja méltó helyét a magyar szabadságharcos hagyományban, emlékük így már biztosan fennmarad az utókornak. A kérdés az, mit kezd ezzel az emlékkel a magyar társadalom, és tud-e tanulni ebből az esetből?

Dr. Nagy Gyöngyi történész

Zétényi Zsolt: Mány Erzsébet és társai. A gyulavári felkelés – 1956. Kolorprint Kft. 2025. 455.p.