Huzella Péter a jubileumra rengeteg CD-anyaggal rukkol elő. Ezek között újra megjelenik a Túloldalon és a Kövek című album, de rég várt új lemez, sőt lemezek is elkészültek.

A konszolidáció nemzedéke címmel Zalán Tibor rockballadáit gyűjtötte egy korongra, a Lépcsők pedig Forrai Eszterrel közös munkája, mely a Dalok a vész korszakról alcímet kapta.

Emellett a gyerekeknek Rigó Béla verseiből 1988-ban készített musicalét Tündér iskola címmel kereshetik az érdeklődők. 2008-ban jelent meg Rátóti Zoltánnal közös lemeze, mely a Boldog, szomorú címet viseli. Ezen a lemezen a verseket kétféle interpretációban hallgathatják meg az érdeklődők: egy színész és egy zenész előadásában. Ezek mellett még egy gyerekeknek szóló lemez és még egy „verses“ lemez várható, utóbbin a Mácsai Pállal közös nagysikerű Villon-est hallható.

További koncertek:

Október 4. – Kolibri Pince, 19 óra

Október 5. – Petőfi Irodalmi Múzeum, 19 óra

Október 17. – San Marco Műv. Ház, Óbuda

15 óra gyerekműsor, 19 óra felnőtt koncert

Huzella Péter

zeneszerző, énekes-gitáros előadóművész

1949. szeptember 27-én született Budapesten. 1975-től 1995-ig a verseket éneklő Kaláka együttes tagja volt. A Kalákában eltöltött húsz év alatt kiadott tucatnyi lemez közül A Pelikán aranylemez lett, a Hungaroton Kiadó 1993-ban életműplatina lemezzel ismerte el az együttes munkáját.

Nagy sikert arattak a Nálatok laknak-e állatok?, a Szabad-e bejönni betlehemmel? és Az én szívemben boldogok a tárgyak című zenés könyvek is. Jelentős munkái még a Magyar népmesék, a Magyar mondák, a Mesék Mátyás királyról című rajzfilmsorozatok, melyek számos epizódjának zeneszerzője.

A Kaláka együttesből 1995-ben vált ki, hogy a verséneklésben maradéktalanul megvalósíthassa zene szerzői és előadóművészi elképzeléseit. Ugyanebben az évben tagjai közé választotta a Magyar Zeneszerzők Egyesülete.

Önálló munkái: Túloldalon, Kövek, A konszolidáció nemzedéke című albumok, melyeken az immár húsz éve alkotótárs és barát Zalán Tibor szövegeit énekli. A gyermekközönségnek szánt munkái a Garbonciás Péter, Holdpásztor, Meseforrás, Nagyanyó meseboltja, Hátamon a zsákom, Mi kerül a vászonra? című albumok. 2008-ban jelent meg a Boldog, szomorú című album, melyen klasszikus magyar költők verseit énekli; 2009-ben a Befogad és kitaszít a világ című CD, melyen Villon versei és balladái hallhatók. Az előbbin Rátóti Zoltán, az utóbbin Mácsai Pál működnek közre.

A Huzella-lemezeken közreműködő zenészek: Ifj.Rátonyi Róbert, László Attila, Horváth Kornél, Dés András, Jávori Vilmos és Becze Gábor.

1998 decemberében mutatta be a Merlin Színház a Hetvenhét című gyermekdarabot, melynek zeneszerzője és főszereplője is volt. Az Új Színházban 2002-től volt látható Zalán Tibor Angyalok a tetőn című gyermekdarabja, melynek zenéjét szerezte. A Kolibri Színházban évekig játszotta a Tudod-e hol van Garboncia című gyerekdarabot, melyet szintén Zalán Tiborral írt. A Komédium Színházban Mácsai Pállal játszotta a Befogad és kitaszít a világ című Villon-estet. 2008-ban a Nemzeti Színházban mutatta be A titokzatos világválogatott című estjét, amely Darvasi László azonos című könyvéből készült.

A Magyar Televízióban négy és fél éven át vasárnap reggelente jelentkezett élő, interaktív műsora, a Zenegér, amelyet az 1997-ben kiírt pályázat győzteseként hozhatott létre. A Zenegér 1998 őszén Japánban az oktatási műsorok 25. nemzetközi fesztiválján különdíjat nyert (Maeda Price). A több mint 200 adást megért Zenegér nagy sikerét közvetlenségével, az emberi énekhang, a rajzolás és a számítógép magától értetődő összekapcslásával és az élő műsor utánozhatatlan varázsával érte el. Három dokumentum fi lm zenéjét jegyzi, ezek Az ébrenlét mögött, a Mobil és a Malom című alkotások. Mindkettőt Vereb-Vaan András rendezte. 2008-ban mutatta be a televízió Wiegmann Alfréd Morcogi című tévéfilmjét, amelyhez zenét írt és a dalokat énekelte.

Jelenleg szólóban dolgozik, járja az országot a felnőtt közönséghez szóló irodalmi estjeivel és gyermekműsoraival. Gyakori vendég a határon túli magyar területeken és a tengerentúlon is.

Rátóti Zoltán színművésszel négy évvel ezelőtt megalakította a Neil Young Sétány nevű alkalmi együttesét, amellyel névadójuk, Neil Young dalait éneklik magyar nyelven a Komédium Színházban, fesztiválokon, idehaza és külföldön.

Megalakulásától kezdve tanít gitáros-énekeseket a Krónikás Ének Zeneiskolában. 1994-ben a Kaláka együttes megalakulásának 25. évében a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést, 2000-ben Kossuth-díjat kapott.