Hozzátette, a kiemelkedő összegű forrás célja, hogy támogassák a hungarikumok és a nemzeti értékek gyűjtését, népszerűsítését, megismertetését, megőrzését, gondozását.

Hirdetés

Nagy István kitért arra, hogy az értékfeltárás kiterjesztése a Kárpát-medencére a nemzetegyesítés egyik eszköze.

Kiemelte, az értékgyűjtésnek köszönhetően 82 hungarikum, 138 kiemelkedő nemzeti érték, 1100-nál is több települési és tájegységi értéktár, mintegy 10 ezer települési érték, 19 megyei értéktár és megközelítően 2 ezer megyei érték szerepel a nyilvántartásokban, a külhoni nemzetrész értéktárakban több száz érték található.

Nagy István ismertette: az első célterületen 840 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre a hazai és a külhoni pályázóknak nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutató terek kialakítására, rendezvények megvalósítására. A pályázaton 1 millió és 4 millió forint közötti összeg nyerhető el.

Korábban írtuk

A második célterületen 75 millió forint keretösszegre lehet pályázni vetélkedők szervezésére általános iskolai felső tagozatos és középiskolás diákok részvételével az identitás erősítésére. A pályázattal elnyerhető támogatás összege 1 millió forinttól 3 millió forintig terjedhet.

A harmadik célterületet, a Hagyomány a divatban – viselet másként néven hatodik alkalommal hirdették meg, erre 15 millió forint áll rendelkezésre. A Kárpát-medence hagyományos öltözet-kultúrájának és a népi kézműves értékek megőrzésére és népszerűsítésére 250 ezer és 500 ezer forint közötti támogatásra lehet pályázni.

Az egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra a pályázati felületet január 17-én délben nyitják meg, ekkortól lehet regisztrálni, kitölteni a pályázati adatlapokat, feltölteni a mellékleteket. A pályázatok véglegesítésére február 2-án reggel 8 órától lesz lehetőség – ismertette az agrárminiszter.

Nagy István kitért arra, hogy 2021-ben a rendelkezésre álló keretből 341 pályázót támogattak a hungarikumok pályázaton, amelyre mintegy ezer kérelmet nyújtottak be több mint 3 milliárd forint támogatási igénnyel, ami duplája az előző évinek.

V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos felidézte, hogy tíz éves az idén a hungarikum törvény, amely érinti az elcsatolt nemzetrészeken élő magyar közösségeket is.

A miniszteri biztos elmondta, hogy a népek, a nemzetek a tradíciójukhoz való viszonyukkal jövőképet, életmódot választanak maguknak. A hungarikum pályázat a magyar életformát erősíti.