Hirdetés

A hagyományos mézeskalács-kiállításnak minden évben más különlegessége van, idén a gyerekeknek kedveskednek, ezért a tematika egy vidámpark és a Jégkirálynő című mese. A mini vidámpark egy része, például az óriáskerék működni is fog – tette hozzá.

A polgármester elmondta, hogy több mint tucatnyian sütötték az idei rendezvényre a mézeskalácsokat. A házikók és egyéb figurák elkészítéséhez több mint 100 kilogramm lisztet és 30 üveg mézet használtak fel.

Spiegelhalter László felidézte, hogy előző évek mézeskalácsból készült különlegességei között volt például a Mikulás csokigyára, a teljes falu, a Nemzeti Botanikus kert, a váci dóm és a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek kapusa, Bíró Blanka vácrátóti származású.

A kiállítás idén a templom kápolnájában kap helyet, csütörtökön és pénteken délután, szombaton és vasárnap pedig 10 és 20 óra között lesz látogatható. A kiállítás figuráit egyébként jótékonysági céllal értékesítik, a bevételből a helyi óvodát támogatják – tette hozzá.

Korábban írtuk

A kiállításhoz kapcsolódva, egy év kihagyás után megrendezik Vácrátót főterén a Mindenki karácsony elnevezésű rendezvényt, ahol forralt borral, teával és egyebek között töltött káposztával várják a látogatókat. A programok között gyerek- és komolyzenei koncert, adventi gyertyagyújtás is szerepel.