A nemzeti ünnep hagyományos rendezvényei – a zászlófelvonás, a díszmenetek és Orbán Viktor kormányfő múzeumkerti beszéde – mellett a Magyar Nemzeti Múzeumnál és a budai Várban is sok színes program várja az ünneplőket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén tartott sajtótájékoztatón kiemelte: március 15. a magyar szabadság, a magyarság történelmének kiemelkedő eseménye, nemzeti identitásunk sarokköve. A nemzeti ünnep rendezvényeit szervező HM az idén is a „Tisztelet a bátraknak” jelmondattal szervezi a programokat – tette hozzá.

Közölte: a március 15-i programok a hagyományokhoz híven reggel 9 órakor az Országház előtti Kossuth téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját.

Innen az ünneplők a Nemzeti Lovas Díszegység és a Magyar Honvédség Központi Zenekarának vezetésével átvonulnak a Magyar Nemzeti Múzeumhoz. Itt fél 11-kor kezdődik a program. Tarlós István főpolgármester köszöntőt mond, majd Orbán Viktor miniszterelnök mondja el ünnepi beszédét.

A múzeumkerti rendezvényen mások mellett fellép Both Miklós Fonogram-díjas zeneszerző, előadóművész és Pápai Joci, A Dal 2017 győztes énekese – jelezte az államtitkár.

A nemzeti múzeumtól idén új útvonalon megy a díszmenet a budai Várba. Az Astoria, Szabad sajtó út, Március 15. tér, Széchenyi István tér érintésével a Lánchídon keresztül halad a menet, majd a Clark Ádám térről a Hunyadi János úton keresztül érik el a Dísz teret.

A budai Várban idén is egész nap számos színes programmal várják az ünneplőket. Többek között a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyarság Háza is készül programokkal. Lesz továbbá táncház a Szentháromság téren; a Dísz téren a Készenléti Rendőrség, valamint a pénzügyőrök és a honvédség zenekara játszik térzenét.

Emellett a délelőtt folyamán – regisztrációval – idén is ingyen meg lehet tekinteni a Szent Koronát az Országházban.

Szintén a március 15-i hagyományok szerint elismerik a kulturális és tudományos élet kiemelkedő teljesítményeit: délután 3 órakor kezdődik az Országházban a díszünnepség, amelyen átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.

Vargha Tamás kitért arra is: a nemzeti ünnep rendezvényeinek biztonságáért szokás szerint az Operatív Törzs felel majd, amelyben mások mellett a rendőrség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ képviselői vesznek részt.

A nemzeti ünnep programjairól jövő pénteken tartanak részletesebb tájékoztatót a szervezők.

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Március 15. 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep, s egyben a magyar sajtó napja, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták a magyar sajtó első szabad termékeit.

MTI