Csibi Krisztina, a Magyarság Háza ügyvezetője elmondta: november 15-én ünneplik a magyar szórvány napját. Az ünnep előestéjén, 14-én az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes mutatja be a tavalyi évben készült Trianon című táncjátékát, amely a trianoni határ által kettészakított település történetét mutatja be, Fitos Dezső és Kocsis Enikő rendezésében. A következő napon azokra a közösségekre irányítják a figyelmet, akik a magyar identitás megtartásának szempontjából a legveszélyeztetettebb helyzetben vannak.

Hirdetés

Mint felidézte, az évfordulót ünnepelve a borsi Rákóczi-kastélyban, Felvidéken négynapos kulturális fesztivált rendeztek.  Fontos volt számukra, hogy kimozduljon a Magyarság Háza Magyarországról, és éppen egy szórvány lakosság által lakott területre vigyék el a programokat, hogy megmutassák a magyar kultúra gazdagságát – hangsúlyozta.

Elmondta: az idén júniusban a 10. évforduló alkalmából a diaszpóra képzőművészeinek meghirdetett pályázatukra mintegy 300 pályamű érkezett be. Csaknem 40 alkotó munkáját választották ki a kiállításra. A tárlat első állomása Innsbruck, ahol pénteken nyílik meg a tárlat, amely ezt követően világkörüli turnéra indul.

Mint mondta, idén decemberben mutatják be azt a képeskönyvet, amelyben több száz, az elmúlt tíz évből származó fotó jeleníti meg a Magyarság Háza tevékenységének legizgalmasabb pillanatait.

A Magyarság Háza ügyvezetője elmondta: küldetésük, hogy erős kapcsolatokat építsenek magyar és magyar között, az elmúlt tíz évben nem változott, azonban tevékenységükben kitágult a tér, a világ számos pontjára eljutnak rendezvényeikkel, amelyek száma egyre gyarapodik. Céljuk, hogy amint a Kárpát-medencében már kialakult egyfajta hálózat a rendezvényeik során, ugyanúgy szoros kapcsolatok jöjjenek létre, erősödjenek tovább a diaszpóra magyar közösségeivel is. Kiemelte: jelenleg is több száz partnerük van a határon túl, és több ezer mindazok száma, akik felléptek a Magyarság Háza rendezvényein.

Korábban írtuk