Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Advent üzenete most, 2018-ban a leginkább az, hogy legyen idő a lelkünkre és szánjunk időt a felkészülésre, mert „türelmetlenségkultúrában” élnek az emberek – mondta az Angyalföldi Szent Mihály-plébánia kormányzója szombaton az M1 aktuális csatornán.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Hodász András közölte: az advent azt is jelenti, hogy a nagy dolgokra fel kell készülni. Talán nem kell három és fél hét ajándékvásárlásra, hanem csak néhány óra, és a többit a családra, a megnyugvásra, a lelkére fordíthatja az ember. 

Feltette a kérdést, hogy mennyi értelme van hatalmas pénzeket „elszórni” ajándékokra, ha a gyerekek néhány óra múlva már arra se emlékeznek, hogy melyiket kitől kapták. 

Fontos gondolni a rászorulókra is és megbeszélni a gyerekekkel, hogy egy játékukat vigyék el a szegény gyerekeknek – mondta a plébániai kormányzó.

Hodász András elmondta: az advent abból a logikából ered, hogy minden nagyobb ünnepre van egy felkészülési időszak, például a húsvét előtt a negyvennapos nagyböjt. Hozzáfűzte, nem véletlen, hogy az advent színe a lila, mert ez a bűnbánat, a lelki megtisztulás színe.

Kitért arra, hogy az adventi koszorún a négyből egy, a harmadik gyertya rózsaszín. Ez azért van, mert négy héten keresztül a bűnbánat van jelen, és kell egy vasárnap az örömnek, a pillanatnyi fellélegzésnek. Az adventi koszorú és a karácsonyfa is 19. századi német hagyomány, később adódott hozzá az ünnephez, de ezzel nincs gond, széppé teszi azt – jegyezte meg.