– Ott nőtt fel, Anarcson?

– Nem, később Kisvárdára költöztünk, ott építette fel édesapám a családi házunkat, éppen ebből a pénzből, részben a saját keze munkájával 1956-ban. Ő ma is ebben a házban lakik. Szabolcsban az emberek nagy része almát termesztett, abból élt egészen a nyolcvanas évek végéig, amikor is a rendszerváltás után az almásokat kivágták. Ha végigtekintek a családomon, szerencsés embernek mondhatom magam, hiszen konszolidált, nyugodt családban sikerült felnőnöm. Kisebb gondok persze mindenhol vannak, de soha semmilyen tragédia nem sújtott bennünket, nem volt válás, sem komolyabb betegség. Általában a béke, a megértés és a gyerekek iránti szeretet volt jellemző. Ha a pályafutásomon tekintek ugyanígy végig, azt látom, hogy a gyermekkori álmom, hogy vegyész legyek, megvalósult.

– Édesapja hatására döntött a kémia mellett?

– A pályaválasztásomban az ő hatása kétségtelen. Már egészen kisgyerekkoromból vannak emlékeim, hogy hazahozta az intézeti problémáit, amelyek a biológia és a kémia körül forogtak. Már 12 éves koromban elhatároztam, hogy vegyész leszek. Bár az általános iskolai kémiatanárom egyszer azt mondta nekem, hogy fiam, belőled sohasem lesz vegyész. Nem emlékszem már, miért mondta, talán valamilyen tanár-diák konfliktus lehetett az oka, mindenesetre a kémiatudományok kandidátusa lettem, ám 13 év kutatómunka után mégiscsak más pályára léptem, lehet, hogy ő ezt megérezte. Tizenkét éves koromtól egészen 1990-ig, 38 éves koromig a dédelgetett álmommal foglalkozhattam, a vegyészettel, 1977-től a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetében dolgoztam kutatóként, és amit szerettem volna elérni a pályán, el is értem.

– Hogyan tudta mégis otthagyni a tudományos pályát, mi volt annyira vonzó?

– A tudományt akkor hagytam el, amikor a rendszerváltás környékén már komolyabb magáncégek is alakulhattak, így létrejött a Béres Részvénytársaság, amely újra a kezébe vehette a Béres-csepp sorsának alakítását. A mostani munkám, a cég vezetése, részben folytatása a pályám első felének, mivel egy gyógyszergyárban a munka lényegében biológiai, kémiai ismereteken alapul, mindenekelőtt a kutatás-fejlesztés, hiszen egy gyógyszergyár feladata, hogy az ember egészsége érdekében kémiai szereket kísérletezzen ki. Annyiban azonban nem folytatása, amennyiben egy ilyen nagy vállalat vezetése pénzügyi, gazdasági, szervezési ismereteket is igényel.

– Honnan indult a cég?

– Egyetlen termékünk volt, miután sikerült visszavásárolni a Herbáriától a Béres-csepp szabadalmi jogát, a védjegyet, valamint a gyártási és forgalmazási jogot. Így jött létre az egytermékes részvénytársaságunk. Akkor nem volt más célunk, mint hogy ezt forgalmazzuk, elterjesszük és bebizonyítsuk, hogy jó az embereknek. Gyógyszerré akartuk fejleszteni. Mindez maradéktalanul megvalósult, csak a világpiac nem omlott a lábunk elé, nyilván illúzió volt azt hinni, hogy ezzel a készítménnyel akkora nemzetközi sikert tudunk elérni, hiszen a nyugati piacokra betörni csak sokkal komolyabb tőkével lehetett volna, a keleti piacokon pedig nem volt elegendő vásárlóerő. Ez a ma már nemzetközileg ismert készítmény sokáig üldözött volt, és az, hogy 2000-ben idehaza is gyógyszerként jegyezték be, erkölcsi elégtétel volt atyámnak. Sikerült bebizonyítania, hogy neki volt igaza. Ma már negyven termékünk van, ezek egy része gyógyszer, a többi gyógyhatású vagy étrendkiegészítő készítmény. Az idők során eljutottunk oda, hogy nemcsak az ötlet, a fejlesztés a miénk, hanem már a termelést is saját magunk végezzük. A gyárunk Szolnokon van, a privatizáció során szereztük meg, ez volt a Szolnok megyei Gyógyszertári Központ. Az elmúlt nyolc évben körülbelül egymilliárd forintot fektettünk bele a fejlesztésébe. Ma a legnagyobb magyar tulajdonú gyógyszergyár vagyunk az országban. Nemzetközi mércével is mérhető, modern gyárunk van, ahol egyetlen kivétellel minden termékünket elő tudjuk állítani, bármilyen gyógyszerformát képesek vagyunk gyártani, az oldattól a kenőcsön át a filmtablettáig vagy a kapszuláig. Körülbelül 250 embert foglalkoztatunk, nagyrészt Budapesten, ahol a kutatási és adminisztrációs központunk van.

– Bármennyire fontosak is a kémiai ismeretek egy ilyen vállalatnál, mégis óriási lehet a különbség a tudományos munka és a cégvezetés között. Könnyen beleszokott?

– 1993-ig a tulajdonosi jó szándék próbálta vezetni a céget, de ahogy növekedett, ez konfliktushoz vezetett, amelynek a megoldása az lett, hogy megpróbáltuk szakszerűvé tenni a vezetést, és az egyes részfeladatokat szakemberekre bíztuk. Rájöttünk, hogy a tulajdonosnak nem kell azt hinnie magáról, hogy minden kérdésben ő tudja a legjobb döntést hozni és hogy tévedhetetlen. Vannak bizonyos szakmai kérdések, akár a termékfejlesztés, akár a kereskedelem vagy a piacbefolyásolás, amelyhez szakemberekre van szükség. Elég, ha belegondolunk, hogy 1995-ig nem létezett nálunk marketing, ma pedig már el sem tudjuk képzelni, hogy enélkül megállhatnánk a piacon, nem beszélve a terjeszkedésről.

– Külföldön is terjeszkednek?

– A közép-európai és kelet-európai országokat céloztuk meg, hiszen a termékeink ismertsége ezt megkönnyíti, ugyanakkor a tőkeerőnk afelé terel minket, hogy ne próbáljunk távoli országokba kalandozni. Elsősorban Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában és Oroszországban terjeszkedünk, ezek a fő stratégiai exportpiacaink. Különösen Erdély és Ukrajna érdekel minket, ahol a Béres-cseppnek is és a cégünknek is tízéves múltja van. Ukrajnában ehhez jön még, hogy Csernobil miatt a Béres-csepp iránti bizalom még nagyobb, mint máshol, ott már 1992 óta gyógyszerként van törzskönyvezve. A környező országokban a termékeink nagy részét regisztráltattuk. Ma már kicsit aktívabbak vagyunk, mint korábban, amikor lényegében csak passzív exportőrök voltunk. Átgondoltabb piacbefolyásolással, több marketingeszközzel igyekszünk terjeszkedni. Patikalátogató hálózatokat építünk föl, ez részben már meg is történt Ukrajnában és Romániában, most építjük ki Oroszországban. A piaci magatartásunkban természetesen befolyásolt minket az is, hogy ezekben az országokban milyen állapotban volt a gazdaság az elmúlt tíz évben. Most úgy tűnik, javuló szakaszba értek.

– Mikor készült el édesapja a találmányával?

– 1972-ben jött létre, most ünnepeltük születésének 30. évfordulóját.

– Hogyan született?

– Atyám a mezőgazdaságban dolgozott, az volt a feladata, hogy elemezze a környezeti vizeket és a talajokat. A hatvanas évek elején szembesült a különböző növénybetegségek okozta problémákkal, amelyeket részben vírusoknak, részben gombáknak és baktériumoknak tulajdonítottak. Miután a talajok tulajdonságait már elég jól ismerte, vizsgálni kezdte, hogy a különböző talajok tápanyag-ellátottságának milyen hatása van a betegségek kifejlődésére. Azt találta, hogy a talajban lévő nyomelemeknek óriási jelentőségük van. Ezekkel a tudomány nem nagyon foglalkozott akkoriban. Ez a felismerése volt a későbbi találmány alapja. 1964-ben került aztán a nyírségi Mezőgazdasági Kutatóintézetbe, abban az évben végezte el a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet, és négy év múlva, 1968-ban doktorált a pajzsmirigy működéséből, de ezt is a nyomelemekkel összefüggésben vizsgálta. Megfigyelése szerint az olyan talajokon, amelyekben az esszenciális, tehát létfontosságú nyomelemek a szükségesnél kisebb mennyiségben vannak jelen, a növények gyakrabban betegedtek meg. A nyomelemek az egész táplálékhálózaton átívelnek, sem növény, sem állat, sem ember nem lehet meg nélkülük. Természetesen fajspecifikus, hogy milyen nyomelemekre és milyen mennyiségben van szükség, és hogy melyek a káros nyomelemek, mert hiszen ilyenek is vannak. Hiányuk lényegében a talaj kizsigereléséből adódott, hiszen az úgynevezett makroelemeket, például a nitrogént vagy a foszfort a műtrágyákkal pótolták, de a mikroelemeket nem. Így fokozatosan leromlottak a növények, és a környezeti kórokozók könnyebben tudták megtámadni őket. Ekkor már elég ismert ember volt Szabolcsban, a környező téeszekből nagyon sok mindennel hozzá fordultak és lassanként így terjedt ki az érdeklődése az állatok hasonló problémáira is. Kiderült, hogy a legkülönbözőbb állatbetegségek, a meddőségtől a bőrbetegségeken át a talpfájásig orvosolhatók megfelelő nyomelemkészítményekkel. Ez a készítménycsalád ma is forgalomban van, állatgyógyászati szerként gyártjuk. Természetesen minden fajnak más összetételűre van szüksége. Ezekkel növelhető bizonyos betegségekkel szemben az ellenállás, de a gazdasági szempontból fontos paraméterek is befolyásolhatók, mondjuk a súlygyarapodás. A következő lépés már az ember volt, de megint csak nem ő kereste az új területet, nem akart rákkutató lenni, hanem ahogy a kutatás lendülete és logikája vitte előre, úgy jutott ide. Hiszen a kutató elme olyan, hogy nemcsak az eredeti kérdést próbálja megválaszolni, hanem ahogy menet közben sorra jönnek különböző kérdések, azokra is választ keres és sokszor egészen máshol köt ki, mint ahova indult. A hetvenes évek elején felkérték a kisvárdai kórház laboratóriumának a vezetésére. A munka részben rutinfeladatokból állt, vér- és vizeletvizsgálatokból, de természetesen nem hagyta nyugodni a kutatóösztöne, továbbra is vizsgálta a nyomelemeket, és ha mondjuk azt látta, hogy valaki molibdénhiányos, készített neki egy megfelelő molibdénoldatot és ezt adagolta. Kiderült, hogy hatásos. Így egy hosszú, sziszifuszi munkával és kérlelhetetlen logikával jutott el a Béres-cseppig, tehát a benne lévő hatóanyagok okszerűen kerültek bele, mindegyikre kísérleti bizonyítékot szerzett, és lépésről lépésre alakította ki a készítmény végleges összetételét 1972-re.

– A Béres Alapítvány létrehozásával mi volt a céljuk?

– Tíz évvel ezelőtt jött létre karitatív célok érdekében, mondhatnám, hogy atyám szellemi és erkölcsi útmutatása alapján, ahogy én is elsősorban a szellemiségéből, a szemléletéből, az erkölcsi tartásából tanultam sokat. Azt hiszem, az egész cégünket ez a szellemiség hatja át. Mivel gyógyszergyár vagyunk, elsősorban természetesen a termékeinkkel tudunk segíteni. Évente körülbelül 100 millió forint értékben osztunk szét gyógyszereket a rászorulóknak, nemcsak Magyarországon, hanem a Kárpát-medence magyarlakta területein mindenütt. Kezdetben a Vöröskereszt, később a Máltai Szeretetszolgálat, ma pedig már orvosok bevonásával tudjuk az adományokat eljuttatni a rászorulókhoz. Természetesen nemcsak termékekkel segítünk, nemrég indítottuk daganatosprogramunkat, melynek keretében információs anyaggal, telefonvonallal és előadásokkal segítjük a daganatos betegeket. Júniusban nagyszabású jótékonysági koncerttel támogattuk a Pécsi Gyermekklinika onkológiai osztályának felújítását. Ezenkívül oktatási intézményeket is támogatunk, kulturális célokra is adunk pénzt, tudományos célokat is segítünk. Mindenekelőtt a középiskolás diákok kutatószervezetének segítését említeném. Van egy alapítvány, amely a tehetségesebb és a kutatómunka iránt kedvet érző diákokat felkészíti a későbbi hivatásukra, és a mi alapítványunk az egyik, amelyik ezt támogatja. Természetesen a Gödöllői Agrártudományi Egyetemet is segítjük tanulmányi ösztöndíjakkal és külföldi utazásokhoz nyújtott pénzbeli segítséggel. Évente körülbelül 15 millió forintot osztunk szét így. Egyházakat is támogatunk olyan célok elérésében, amelyeket anyagi segítség nélkül nehezen tudnának elérni, például templomok restaurálásához adunk pénzt. Dubrovay László kortárs zeneszerzőnek egy művét, amelyet a millennium tiszteletére alkotott, körülbelül 4000 általános és középiskolába juttattuk el az Oktatási Minisztériummal és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával közösen – mondanom sem kell, mennyire fontos, hogy a fiatalok minőségi zenét is hallgassanak.

– Úgy tudom, a Béres névvel nemsokára a borászatban is találkozhatunk. A tokaji borvidéken, Erdőbényén nemrég vásároltak egy hetvennyolc hektáros birtokot, most kezdtek hozzá a fejlesztéséhez. Hol tartanak?

– Nemsokára épül a feldolgozó és a pince – mindenből a legkorszerűbbet igyekszünk beszerezni. Mivel a területből csak tizenöt hektár termő, jövőre elkezdjük a telepítést, később a meglévő szőlő nagy részét is újra kell telepíteni, mert nagyüzemi szemlélettel ültették, ezért túl nagy a sortávolság. Kitűnő borászunk van, Bárdos Sarolta, akinek a neve a borkedvelő közönség előtt jól ismert. Az ő segítségével igyekezni fogunk, hogy a legjobb minőséget termeljük, olyat, ami méltó Tokajhoz.

– Nem gondoltak rá, hogy a valamikor világszerte orvosságként is ismert tokaji aszút valamilyen gyógyszerkészítmény formájában is forgalmazzák?

– Az ötlet nagyon kézenfekvő, mi is gondoltunk rá. Azt hiszem, a tokaji aszú olyan komoly bor, hogy nyugodtan tekinthető gyógyszernek, ha valaki mértékkel fogyasztja. Kezdettől foglalkozunk ezzel a gondolattal, de a jövő fogja megadni a választ rá, hogy képesek vagyunk-e hozzásegíteni ezt a különleges bort, hogy újra elnyerje méltó helyét a gyógyászatban.