Hirdetés

A földrajzi távolságnak, a történelmi tények elhalványulásának és sajnos egyes politikai véleményeknek köszönhetően gyakran hallani anyaországiaktól, a határon túli magyarok már nem is magyarok. Pedig aki járt már Erdélyországban, a saját szemével is meggyőződhetett róla: ha vannak helyek, ahol még mindig fontosnak tartják a nemzeti hagyományainkat, azok a székely falvak. Az ott élők számos olyan népszokást ápolnak, amely a határ innenső oldalán már szinte feledésbe merült.

A Nyikó menti Székelyszentléleken például farsang utolsó napján évtizedek óta húshagyókeddi bált tartanak. A helyiek az idei rendezvényen is hagyományos székely népviseletben jelentek meg, és népzenére járták a táncot.

A nemzedékeket összekötő esemény egyik leglátványosabb momentuma ezúttal is a telet elverő, elkergető, a böjti időszak kezdetét jelző seprűs tánc volt. Az önfeledt mulatozás pillanatait a résztvevők meg is örökítették. Ezeket osztjuk most meg mi is.

Korábban írtuk