Hirdetés

Bár hamarosan egy másik forradalomra emlékezünk, lelkületében azonos a kettő: a tét a magyar nép szabadsága volt. Erős Kinga kötete tizenhárom interjút tartalmaz, ami tökéletesen rímel az 1956-os forradalom tizenhárom napjára. A könyv értékét növeli, hogy a beszélgetések ráadásul az utolsó pillanatban készültek el, az események résztvevői mára mind elmúltak nyolcvanévesek, lapunk régi szerzője, Szalay Károly a kilencvenediket is betöltötte, négyen pedig sajnos el is mentek azóta közülük, és csak odafent, az égi kávéházban mesélhetnek életük csúcspontjáról. Az első betűtől az utolsóig hihetetlenül izgalmasan tálalt és jól szerkesztett írás révén velük együtt most mi is újraéljük az egyetemisták tüntetését, Nagy Imre beszédeit vagy azt a tragikus napot, amikor sortűz szedte áldozatait a Kossuth téren. Vagyis azt a rövid, lázas időszakot, amikor mindenki egyet akart, közösen mozdult, és még azok a tanárok is, akik elvileg a rendszer hívei voltak, sápadtan és rogyadozó lábakkal vonultak fel a diákjaikkal együtt. Szinte halljuk a forradalom alatt folyamatosan sugárzott Egmont-nyitányt, látjuk a Köztársaság tér előtt szaladó és meglőtt mentőst és a Parlament előtt fáklyaként égő Szabad Nép lapjait. És olvashatunk egyenes gerincről, emberi összetartozásról vagy olyan apró, de fontos részletekről, mint például hogy október 6-án, Rajk László temetése után „valaki a Dohány utca végén, egy kukoricaárus asztalán állva szavalta el József Attila Levegőt! című versét”. „Életem csúcspontja volt” – mondta Papp Tibor, „életem legnagyobb élménye”, így Sárközi Mátyás. A kései utód pedig olvas és irigykedik.

Korábban írtuk