A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre – emlékeztetett a tárca, hozzátéve, hogy Magyarországon is több száz érdekes műemléket tekinthetnek meg az érdeklődők, akik egy-egy izgalmas programon vagy tematikus sétán is részt vehetnek.

Hirdetés

„A Kulturális Örökség Napjai több mint 30 éve mind a vendéglátók, mind pedig a látogatók számára az épített örökség, a régészeti és természeti kincsek ünnepe” – fogalmaztak.

Az országos koordinációval megbízott Miniszterelnökség várja mindazok jelentkezését, akik szívesen megnyitják értékes, érdekes épületük kapuit a látogatók előtt, illetve épületet bemutató tematikus sétát szerveznek szeptember 19-20-án. Várják azon építészek, restaurátorok, művészettörténészek jelentkezését is, akik a jelentősebb helyreállításokat, restaurálásokat vagy éppen egy-egy új épületet, a jövő örökségét mutatják be az érdeklődőknek.

Regisztrálni az oroksegnapok.gov.hu weboldalon lehet.

Korábban írtuk

Ha a koronavírus-járvány miatt nem lesz lehetőség a műemlékek személyes felkeresésére, a helyszíneket virtuális formában ismerhetik meg az érdeklődők – közölte a Miniszterelnökség.