Ismét Mamma Mia!

Melyik együttest alkotta az Agnetha, Björn, Benny, Anni-Frid négyes? Hát az ABBA-t, ami a tagok keresztneveinek kezdőbetűiből létrehozott mozaikszó. Az angolul éneklő svéd formáció a könnyűzene történetének egyik legnépszerűbb európai csapata volt, és általában azok is elismerően nyilatkoznak zenei világukról, akik egyébként nem kedvelik igazán a popot. Az 1999-ben Londonban debütáló Mamma Mia! című musical – amelyből 2008-ban anyagilag igencsak sikeres filmet forgattak – széles körben ismert és kedvelt ABBA-számokra épül.

A Madách Színház hosszú ideig küzdött, hogy megkapja a zenés darab színpadra állításának jogát, míg 2014-ben végre megtarthatta a premiert. És míg a világ számos más országában játszott, úgynevezett replika-előadások a londoni változat pontos másolatai, Szirtes Tamás és csapata mind a rendezői koncepció, mind a díszlet, a jelmez és a koreográfia tekintetében eltérhetett a West Enden bemutatott eredetitől. A musical az idei szezonban – a felújító próbák után – június második felében, július első hetében szerepel a Madách műsorán.

A darab története szerint a húszéves Sophie az esküvőjére készül, de van „némi” hiányérzete: nem tudja, ki az apja. De mert elolvasta az anyja, Donna naplóját, tisztában van vele, hogy három férfi is szóba jöhet: Sam, az építész, Bill, az útikönyveket író világutazó és Harry, a bankár. Mivel abból indul ki, hogy ha meglátja őket, rájön, melyiküket keresi, Donna nevében mindhármukat meginvitálja a cselekmény helyszínéül szolgáló görög szigetre – persze anélkül, hogy az anyjának szólna róla.

A meghívottak meg is érkeznek, és egymástól függetlenül mindhárman vállalják, hogy az oltár elé vezetik Sophie-t, akinek a létezéséről addig mit sem tudtak. De nem csupán Sam, Bill és Harry száll meg a Donna által fenntartott vendégfogadó helyen, hanem az asszony egykori együttesének két tagja, Tanya és Rosie is, akik éppen szinglik. Mindeközben Sophie és vőlegénye, Sky között mintha kezdene megbomlani az összhang…

A Catherine Johnson angol színműíró által megalkotott történet tehát nem mondható túlságosan összetettnek, de nem is kell annak lennie. A szerzővel szemben támasztott legfontosabb elvárás ugyanis az lehetett, hogy a közönség elé tárjon néhány szituációt, amelyekben felhangozhat egy-egy ABBA-sláger.

A címadó Mamma Mia! például akkor csendül fel, amikor Donna – húsz év elteltével – megpillantja egykori szerelmeit, és felkavarja az élmény. Tanya és Rosie a Chiquitita eléneklésével próbálnak lelket önteni belé. Donna és Sam az SOS-szel teszik nyilvánvalóvá, hogy még mindig éreznek valamit egymás iránt. A történet a Sophie által előadott I Have a Dreammel ér véget, a teljes előadás a Mamma Mia! és a Dancing Queen ismétlését, valamint a Waterloo-t tartalmazó, parádés fináléval zárul.

A színpadi változat zenéje jóval rockosabb, mint az eredeti dalok hangszerelése vagy a film zenei anyaga, így nem csak a pop kedvelők tetszését nyerheti el. És ami konkrétan a Madách Színház verzióját illeti: az első felvonás leglátványosabb jelenete az, amelyben Sophie és vőlegénye – a fiatalember legénybúcsújára készülve – a Lay All Your Love on Me-t éneklik, miközben a kar fekete búvárruhát és sárga uszonyt viselő tagjai látványos táncot lejtenek. A második felvonás legszellemesebbje az a jelenet, amelyben Sophie a Take a Chance on Me-vel próbálja meggyőzni az ötletért nem lelkesedő Billt, hogy legyenek egy pár.

A fordítók – Bárány Ferenc és Puller István – nemcsak arra ügyeltek, hogy a magyar dalszövegek kiénekelhetők legyenek, de arra is, hogy minél jobban illeszkedjenek a szituációhoz, amelyben a szám felcsendül. Ezért olykor eltekintettek az eredetiben szereplő sorok tartalmának pontos visszaadásától, inkább az adott helyzetet egyértelművé tévő, a szereplők érzelmeit bemutató megoldásokkal éltek, és ez nem válik a magyar verzió kárára.

A címadó szám szövege például így szól: „Mamma Mia! Tiszta déjá vu! / Ajjaj, pont ugyanazt érzem! / Mamma Mia! Újra gyönyörű, / minden, mint ahogyan régen! / Jaj, miért hagytál cserben? / Kár, no de átvészeltem! / Lám, lám! Újraéled most a szív! / Mamma Mia! Vágyam újra hív!”

És néhány további részlet a többi számban szereplő megoldások érzékeltetésére: „Money, money, money, / kell egy pali, / mesevilág vár!” (Money, Money, Money). „Köszönöm a sok szép zenét, / boldog álmok ígéretét” (Thank You for the Music). „Előtted állok, egy szavadra várok, / S. O. S. !” (SOS). „Ne reméld a csodát, / ez a nagy tanulság” (Knowing Me, Knowing You). „Egy álom él bennem csupán, / mely átsegít az éjszakán” (I Have a Dream).

Zsitva Réka remek a kamaszkorból a felnőttkorba átlépni szándékozó, alapvetően idealista és eszményeiért tenni is hajlandó Sophie szerepében. Az a jelenet, amelyben felölti a menyasszonyi ruhát és megmutatja magát az édesanyjának, igencsak emlékezetes.

A Donnát alakító Auksz Éva hitelesen érzékelteti, hogy a karakternek azzal együtt is szüksége van érzelmi támaszra és anyagi támogatásra, hogy első ránézésre meglehetősen magabiztosnak és sikerorientáltnak tűnik. A Samnek énekelt Tiéd a győzelemhez (The Winner Takes It All) a második felvonás talán legmegindítóbb, legfelkavaróbb pillanatai társulnak.

Détár Enikő érezhető élvezettel kelti életre Tanyát. Az általa énekelt Fuss haza, hisz vár a mamád (Does Your Mother Know?) fricskákkal teli, és öniróniától sem mentes. Ebben – és hozzá kapcsolódó jelenetben – a korkülönbségre hivatkozva visszautasítja a taverna egyik alkalmazottjának közeledését, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy flörtöljön is a hoppon maradt sráccal.

Bizonyára lesznek, akik a mű egyes megállapításaival – egy fiatal lánynak tulajdonképpen nincs szüksége apára, még csak azt sem kell feltétlenül tudnia, ki az; lehetőleg mindenki éljen úgy, ahogy neki tetszik, akár elköteleződéssel vagy felelősségvállalással sem nehezítve a dolgát – nem fognak egyetérteni. Az ellen viszont, hogy ne féljünk megélni az érzéseinket, még ha meg is kell adnunk az árát, valamint az ellen, hogy ha egyszer elmulasztottuk a nagy esélyt, legalább igyekezzünk újra felismerni és megragadni, vélhetőleg senkinek sem lehet kifogása. Tanulságnak nem a legsúlytalanabb, és ki tudja, hátha éppen a nyár hátralévő részében alakul úgy, hogy a sugalltak szerint cselekedjünk.

A Mamma Mia! a fiatalabb nézőket bizonyára arra sarkallja majd, hogy ne halogassák álmaik valóra váltását. Az idősebbeknek ugyanakkor lehetőséget kínál egyfelől arra, hogy felidézzék a fiatalságuk – netán az ABBA fénykorát jelentő hetvenes évek – felszabadult hangulat- és érzésvilágát, másfelől tudatosítja bennük, hogy szülőként (nagyszülőként) is akadhat tennivalójuk gyermekük (unokájuk) életében.

Nem is olyan rossz teljesítmény egy musicaltől, amely elsősorban az egykori kedvencek mai megszólaltatását tűzte ki célul, nemde?