Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Azt írták: húsvét a keresztény világ örömünnepe, hiszen nem lehet nagyobb öröm annál, minthogy az élet győzött a halálon.

Úgy fogalmaztak: „még ha a járvány be is árnyékolja az idei húsvétunkat, hisszük, hogy húsvét azért az ünnepek ünnepe, mert Krisztus feltámadásában látjuk (.) Isten-rendelte sorsunkat”. Az az öröm tölt el, hogy ő feltámadt és ezzel győzött a halálon az élet.

„Tudjuk, hogy ahol fény van, ott árnyék is van, és amíg fény van, addig az árnyék is megvan. Együtt kell élnünk az árnyékkal és a fénnyel is” – írták.

Hozzátették: a keresztény világ példát ad, hogyan lehet élni az örök élet örömével.

A dokumentumot Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint az ökumenikus tanács tagegyházainak – református, evangélikus, baptista, metodista, pünkösdi, anglikán és ortodox – vezetői írták alá.