Hirdetés

Az évtizedekig tiltott Herczeg Ferenc remekműve, legnagyobb színpadi sikere a franciásan szellemes Kék róka című színjáték. Ezt a darabot csak nagyszerű színészekkel, tűpontos színészvezetéssel, hiteles környezettel, elegáns és minőségi jelmezekkel, az aktualizálás kísértésének ellenállva szabad bemutatni. Ami az Újszínházban nagyszerűen sikerült. Az eredmény egy bűbájos, játékos, de mégis mélyen átélhető lélektani kaland, amelyben a fájdalom, a könnyedség és a derű, a kedves és soha túl nem játszott poénok, a finoman kezelt gesztusok a meghatározók. Az Újszínház magasra emelte a mércét, így kell színházat csinálni.

Kellett hozzá Gregor Bernadett szépsége és mélysége, ahogy a ravasz és diadalmas asszony megismeri, megszenvedi és megszerzi az igazi szerelmet, kellett Mihályi Győző pompásan markáns és férfiasan vak hősszerelmese, a Lux Ádám által alakított férj kicsit fáradt, kicsit cinikus, kicsit önző karaktere, a Nemes Wanda által játszott Lencsi, aki a maga zseniálisan alattomos módján befurakodik a hűtlenségen ért asszony helyére, és átlényegül ugyanazzá, végül, de nem utolsósorban kellett Szakács Tibor tündérien szélhámos Trill bárója is, aki úgy érti, hogy nem érti, miről is van szó. Egy szóban összefoglalva: bravúros.