Jeles napok – Esőhozó Illés
A néphit szerint Illés-napon mindig esik. Ha zivatar tör ki és mennydörög, akkor hemperegni kell a földön, ez hátfájás ellen foganatos. Baján Illés-napon nem tanácsos a szőlőbe lépni. Göcsejben égiháború idején azt mondják: „csatáz az Illés, hajigálódik az Illés”. Csíkdelne székelyei szerint mennydörgéskor Illés szekere zörög. A székelyföldi Ozsdola búcsúünnepe Illés-nap.
Csillagos égbolt – Jupiter-hold fogyatkozása
A Hold lassan fogyó fázisba lép, ami hatással lehet az időjárásra is, változékonyabbra fordulhat. A Nap 5 óra 04 perckor kel és 20 óra 24 perckor nyugszik, rövidülnek a nappalok 23-án az utolsó negyed áll be a holdfázisban. A hónap 21. napján a Hold földtávolba kerül, meglehetősen kicsinek látszik. A 22. napon az Europa – a Jupiter egyik holdja – fogyatkozása kezdődik.
Zöldpatika – Balzsamfű
Félcserje, száraz, füves helyen tömegével nő. Magyar neve balzsamfű, démutka vagy vadcsombor. Aromás illata könnyen felismerhetővé teszi. Virága apró, rózsaszín vagy lilás. Virágzó, leveles hajtását gyűjtsük, sarlóval is vágható. Szárított, virágzó hajtásából készített teája elnyúló hörghurut enyhítésére ajánlott. A svédcseppel vetekedő „Hét fű keverék” is tartalmaz kakukkfüvet, az apróbojtorján, a borsmenta, a cickafark, a csalánlevél, a diólevél és a macskagyökér mellett. Kiskertekben szegélynövényként is termeszthető; elriasztja a rovar- és gombakártevőket.
(hankó)