Hirdetés

Az evangélikus püspök a Budavári Evangélikus Gyülekezet Youtube-csatornáján közzétett, a gyülekezet templomában felvett igehirdetésében arról beszélt: a koronavírus-járvány miatt bezárt templomok Jézus üres sírjára emlékeztetnek.

Húsvét hajnalán az angyal azt mondja az asszonyoknak a sírnál: Jézus „nincs itt, feltámadt, előttetek megy Galileába”. „Galilea most a ti otthonotok”, és „Jézus elment hozzátok”.

Hozzátette: ahogy egy másik húsvéti történetben olvasható, Jézus a bezárt ajtón keresztül is meg tudja látogatni tanítványait, „akik bezárkóztak”, „akik karanténban vannak, mert félnek”.

Felidézte: a legenda szerint ezer éve al-Hakim kalifa, Egyiptom muszlim uralkodója elrendelte, hogy kilenc éven keresztül tartsanak zárva minden keresztény templomot. Majd amikor a tilalom kihirdetése után végigjárta a keresztények utcáit, azt hallotta, hogy minden házban imádkoznak. A kalifa ekkor parancsba adta, hogy nyissák ki a templomokat, és hagyják imádkozni a keresztényeket a templomokban, mondván, azzal, hogy bezárt néhány templomot, minden házban templomot nyitott.

„Ez a csoda történhet meg most is, a ti otthonotok lehet most a templom” – fogalmazott.

Fabiny Tamás szólt arról: Jézus nem az egyházban, a szentek közösségében akar elsősorban jelen lenni. A bűnösökhöz, a betegekhez, a szenvedőkhöz, a lélegeztetőgépen lévőkhöz, az értük küzdő orvosokhoz, a gyászolókhoz, a romatelepen élőkhöz és a menekülttáborokban lakókhoz jött.

Kitért arra: az egész teremtett világ szenved most, fekélyekkel és csapásokkal küzd, fájdalmai és persze bűnei vannak. A világ beteg – mondta, hozzátéve, hogy nemcsak a koronavírus áldozataira gondol, hanem megannyi civilizációs betegségre is, amelyek a járvány idején „koncentráltan megmutatkoznak”. Kiderült, hogy a fejlődésnek vannak határai, „kiderült, hogy sebezhetők vagyunk”.

Meglátása szerint az egyház felelőssége, hogy hogyan viselkedik ebben a helyzetben, amikor sokan keresnek kapaszkodókat. „Felemelt mutatóujjal” felelősöket keresve, esetleg Istent okolva.

Katasztrófák idején mindig vannak, akik Isten büntetésének tartják a bajt, de „Isten biztosan nem a víruson keresztül szól hozzánk”, hanem azon a „Jézus Krisztuson keresztül, aki velünk van a szenvedésben, és aki a halába is elkísér” – tette hozzá Fabiny Tamás.