Jeszenszky Zsolt a lemezlovasokról és az internetes fájlcserékről

Jeszenszky Zsolt a hazai könnyűzenei háttéripar egyik jelentős szereplője, aki több érdekvédelmi és jogkezelő szervezetnél végzett munkájával mind a legális zenefelhasználásért és az alkotók elismeréséért, mind a zene nyilvános bemutatására valóban jogosult felhasználók elismeréséért dolgozik. Előbbiek kapcsán a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért munkatársaként, utóbbiról pedig a DJ Szövetség – Magyar Lemezlovas Egyesület elnökeként kérdeztük.

– Van ma feltétele annak, hogy valaki DJ-ként dolgozzon Magyarországon?

– Ezzel kapcsolatban manapság igen komoly szakmai viták folynak. Az Országos Szórakoztatózenei Központnak (OSZK) már évtizedek óta kizárólagos joga van arra, hogy kiadja a lemezlovasok működési engedélyét. Többen éppen ezt a kizárólagosságot kérdőjelezik meg, hiszen ez egyfajta szokásjog alapján alakult ki. Nekem nem dolgom ebben a kérdésben állást foglalni. Jelenleg mi is megköveteljük a tagjainktól az OSZK által kibocsátott engedélyt, pillanatnyilag ugyanis ez az egyetlen objektív mérce. Persze sokan dolgoznak működési engedély nélkül is, még néhány neves, ismert és népszerű DJ is. Az önkormányzat dolga az, hogy számon kérje az adott szórakozóhelytől az ott dolgozók engedélyét, enélkül a törvény szerint nem is adhatnának ki működési engedélyt, ám ezt nem mindig tartják be. Megjegyzem, a törvényi szabályozás sem tökéletesen egyértelmű, a végrehajtás pedig néhol igen hiányos és esetleges.

– Mik a Magyar DJ Szövetség legfontosabb célkitűzései?

– Egyrészről – érdekvédelmi szervezetként – a lemezlovasok érdekeit kívánjuk megvédeni. Akárcsak a középkori céhek, a mai kamarák és a miénkhez hasonló szervezetek is hasonló feladatokat látnak el. A valamikori céhek is a kontárokkal szemben védelmezték a tagok érdekeit, azokét, akik éveken át tanulnak egy adott szakmát, időt, energiát és ma már egyre több pénzt áldoznak az elsajátítására. Ugyanez igaz a lemezlovasokra is – mondom ezt anélkül, hogy párhuzamot kívánnék állítani egy DJ és egy úri szabó között, ezt nem is tehetném, hiszen egészen más típusú szakmákról van szó. Aki azonban valóban jó DJ, az tisztában van azzal, hogy a lemezlovas munkája nem abból áll, hogy vesz két lemezjátszót, majd egymás után felpakolja rá a különböző lemezeket. Létezik egy adott hangulat, s egy adott repertoár, tudni kell, mikor mit kell és lehet játszani, s mit nem – mindemellett pedig azáltal, hogy több száz, esetleg több ezer embert szórakoztat egy este alatt, nagyon komoly a felelőssége is. Gyakran ő egyfajta eszménykép azok számára, aki az általa kiválasztott zenére buliznak, s figyelik, ahogy dolgozik. Mindenképpen el kell érnünk, hogy azt a felelősséget, amelyet azon keresztül viselnek, hogy a figyelem középpontjában állnak, megfelelő módon használják. Szakmailag pedig folyamatosan fejlődniük kell. Ez akkor is kötelessége, ha éppen egy népszerű helyen dolgozik és ott viszonylag jól keres.

– Európában milyen a szabályozás?

– Németországban például nincs szakmai vizsga, viszont csak az dolgozhat lemezlovasként, aki tagja a miénkhez hasonló, német szakszervezetnek. Nálunk elvileg kötelező levizsgázni, a tagság azonban nem követelmény. Változatos tehát a szabályozás, így aki azzal érvel, hogy a szigorú feltételek gondolata butaság, az nem példálózhat más európai országokkal. A magam részéről azt gondolom, egyáltalán nem baj, ha valamiféle követhető rendszer alakul ki abban a tekintetben, ki dolgozhat lemezlovasként és ki nem, hiszen ez egy szakma, s nem egyfajta művészi tevékenység, ahogy azt sokan megpróbálják beállítani. Egy művész mindig a saját alkotását hozza létre – ebből következően nehezen lehetne azt szabályozni, ki lehet festő -, egy lemezlovas azonban mások alkotásait használja fel. Ez egy szakma, s mint ilyen, szabályozni kell.

– Napjaink könnyűzenei szórakoztatóiparának egyik legtöbbet emlegetett kérdése a szerzői jogok védelme, az internetes fájlmegosztó-rendszerek ugyanis alapvetően formálták át a piacot. Bár ez a probléma az egész világon érinti a lemezkiadókat, filmterjesztőket és művészeket, egyelőre megoldhatatlannak látszik.

– A fájlcserélés mára az egyik legelterjedtebb felhasználói formává vált, amely tökéletesen illegális, technikailag azonban végtelenül könnyen kivitelezhető. Sok millió felhasználó él ezzel a lehetőséggel, ennyi embert pedig nem lehet kriminalizálni. Voltak és vannak is már perek, ezeket olyan egyéni felhasználók ellen indították és indítják, akik hatalmas mennyiségű – zeneszámokat tekintve sok ezer – illegális fájlt osztanak meg, ezek ugyanis szerzői jog által védett termékek. A fájlcserélés nem más, mint különböző alkotók által előállított termékek jogosulatlan felhasználása és elérhetővé tétele a nyilvánosság számára. Fontos egyébként megkülönböztetni a fájlcserélést a letöltéstől. A letöltés általában nem illegális, kivéve Németországot és Svédországot, mely országokban bár némiképp eltérő a szabályozás, de végeredményben a letöltést is csak akkor fogadják el legálisnak, ha annak jogtiszta forrását a felhasználó hitelt érdemlően képes bizonyítani. Ha ma Magyarországon bárki az internetről letölt bármit, az törvényes, magáncélú másolatnak számít. Aki azonban feltölt valamit, már törvénysértést követ el, hiszen a nyilvánosság számára elérhetővé tesz jogvédett alkotásokat. Ha valaki pedig egy fájlcserélő programot használ, abban a pillanatban, ahogy egy fájlt elkezd letölteni, ez máris elérhető mások számára – vagyis azonnal elkezdődik a feltöltés.

– Ha ilyen egyértelműen törvénytelen a fájlcserélés, miért nem lehet például magukat a fájlcserélő programokat használhatatlanná tenni? A Napsterrel ez korábban sikerült, a helyére azonban számtalan másik lépett…

– A felelős elsődlegesen mindenképpen a felhasználó, aki a jogvédett fájlok megosztásával követi el a törvénysértést. Több millió, esetleg több tízmillió ember ellen, akik ezeket a rendszereket használják, mégsem lehet pert indítani. Az eddigi perek elsősorban precedens értékűek, egyrészt bírósági határozatokkal támasztják alá a fájlcserélés törvénysértő voltát, másrészt elriasztó hatásuk lehet.

– Egyelőre nem úgy tűnik, hogy túl sokan megijedtek volna…

– A fájlcserélő szoftverek fejlesztői rendre azzal védekeznek, hogy ők csupán egy programot írtak, amellyel a felhasználók például a saját maguk által készített fényképeket vagy írt verseket tudják megosztani a nyilvánossággal. Kicsit olyan párhuzamot vonnak, hogy ha valaki ittasan vezet, azért nem tehető felelőssé a General Motors autógyár. Vagyis ők semmilyen módon nem inspirálják a felhasználókat arra, hogy jogvédett tartalmakat osszanak meg. Szinte csak akkor lehet megfogni őket, ha a hirdetéseikben erre utalnak.

– Mi a jövő útja?

– Egyre többen vannak azok, akik úgy gondolják – és ebbe az irányba például Franciaországban már nagyon határozott törvényi elmozdulás is történt -, hogy a fájlcserélés legálissá tétele az egyetlen járható út. Ez azonban természetesen kérdéseket vet fel, hiszen azt jelentené, hogy az internet-előfizetési díjban szerepeltetni kell majd egy olyan tételt, amely kifejezetten a szerzői jogok jogosultjainak jár azért, hogy bárki bármiféle jogvédett fájlt szabadon megoszthasson. Ez két nagy problémát hordoz magában. Egyrészt nyilvánvalóan számtalan felhasználó lenne, aki azt állítaná, ő soha semmilyen jogvédett anyagot nem akart és a jövőben sem akar majd az internetről megszerezni, csupán levelezésre, esetleg hírolvasásra használja a világhálót, miért kéne hát neki fizetnie? Ugyanaz a helyzet, mint az üres CD-kkel: ezeknek az árában is van egy jogdíj-kompenzáció, hogy a legális, magáncélú használatra készült másolatok miatt adódó bevétel-kiesést enyhítsék. Ezen ma Magyarországon a szerzők, előadók, a hangfelvétel- és filmelőállítók, illetve a vizuális (képző) művészek osztoznak – ezek jogkezelő szervezetei alapították egyébként a ProArtot. Ha a fájlcserélést legalizáljuk, akkor az internet-szolgáltatók ezeknek a csoportoknak utalnák a jogdíj-kompenzációt. Ha a felhasználókkal nagy harcok árán sikerül elfogadtatni egy ilyen típusú, átalánydíjas rendszert, felmerül a következő kérdés: a jogosultak között hogyan osszuk el a kompenzációt? Ahogy az üres adathordozókkal kapcsolatban keletkező jogdíjakat sikerül elosztani, nyilván a legális fájlcserélés esetében is sikerülne ugyanez, de ez az iparon belül hatalmas harcokkal járna. Vagyis, szükséges a megfelelő törvényi szabályozás megszületése, ugyanakkor pedig mind a felhasználókkal, mind a jogosultakkal el kell fogadtatni az új feltételeket. Nem elég, hogy ez nem történik meg egyik pillanatról a másikra, de valószínűsíthető, hogy a hajlandóság sem egyszerre jelentkezik. Amíg ez a helyzet rendeződik, addig mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy jogsértő fájlcseréléssel mindenképpen, de még a jogilag ugyan megengedett, de bizonyos esetekben morális szempontból nem feltétlenül támogatható módszerekkel mindig azokat az alkotókat károsítják meg, akik abból élnek, hogy különböző produktumokat hoznak létre. Ha valaki ezért nem fizeti ki a megfelelő ellenértéket, azzal hozzájárul ahhoz, hogy az alkotóknak esetleg fel kelljen adniuk a zene- vagy filmkészítést.

Somorjai Viktória