Jókai Thália kordéján

Az irodalmi tananyagban Jókainak főként a magyar történelem fordulópontjaihoz kötődő kalandregényei szerepelnek. Kevesen tudják, hogy jelentős drámaíró és színikritikus is volt. Számos színpadi művel gazdagította a magyar irodalmat, miközben saját prózai munkáiból is többet dramatizált. 1853 és 1894 között tizenegy saját elbeszélésének és regényének írta meg a színpadi változatát, amelyek zöme a fővárosi és a vidéki színpadokat egyaránt meghódította. Mondhatni, Jókai hazánk egyik legtermékenyebb színházi szerzőjeként összesen csaknem 50 új és dramatizált színpadi művet jegyez. Alkotásait az operától és az operettől a népszínművön és a drámán át a vígjátékig a műfaji sokszínűség jellemezte.

„Mindig is jobban vágyott színpadi sikerekre. Zajos diadalokat szeretett…” – írta róla Mikszáth Kálmán, az idősebb pályatárs halála után megjelent Jókai Mór élete és kora című művében.

A színház világa a romantika csillagának magánéletét is átszőtte. Első feleségével, a kor ünnepelt sztárjával, Laborfalvi Rózával 1848. március 15-én a Nemzeti Színház Színpadán ismerkedett meg, hogy Törs Kálmán korabeli hírlapíró és országgyűlési képviselő szavaival élve „a magyarul legszebben beszélő leány a magyarul legszebben író ifjúnak legyen a neje”. A sorsdöntő találkozás romantikus pillanatát az Életemből című visszaemlékezésében Jókai így idézi fel: ”…térdig sárosan, mint más, vállamon a karbonári köpönyeggel, behorpadt cilinderkalapom mellett egy óriási veres tollal, oldalamon egy jurátuskarddal felrontok a színpadra. Ott találkoztam legelőször is Laborfalvi Rózával, ki saját nemzeti színű kokárdáját vette le, s azt keblemre tűzte, azzal léptem a publikum elé. Hanem ez aztán hatás volt! Mit beszéltem, azt nem tudom…”

Majd jóval később, több mint egy évtizednyi özvegységet követően az élete alkonyához érkező, országos népszerűségnek örvendő író a nála fél évszázaddal is fiatalabb, ugyancsak színészi babérokra törő pályakezdő Nagy Bellát vette nőül, akinek erényeit öt évig tartó házasságuk alatt folyamatosan dicsérte.

Az írófeleségek jelentős szerepeket játszottak Jókai színműveiben, miközben számos regényének nőalakját is megihlették.

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Pesti Vigadó együttműködésében életre hívott kiállításon egyebek mellett korabeli portrék és szerepfotók, illetve a későbbi Jókai-adaptációk alapján készült előadások fényképei láthatók. A magyar színjátszás csaknem egy évszázadát felölelő, kordokumentumként is hiteles felvételeken mások mellett láthatjuk Márkus Emíliát Evilaként és Noémi szerepében, Egressy Ákost Ali Csorbadzsiként, Beregi Oszkárt Tímár Mihályként. Krisztyán Tódort Sztankay István, Haynaut Görbe János, a Baradlay testvéreket pedig Benedek Miklós és Tordy Géza kelti életre.

A fényképtablókat az író hol emelkedett, hol humoros-ironikus, ma is elgondolkodtató szövegei kísérik.

„Színházba az ember nemigen azért járt, hogy a becsületes vándorok művészetét bámulja, s ismereteit öregbítse, mint inkább avégett, hogy ott ismerőseivel találkozzék, s magát az előadás alatt kedvére kifecseghesse” – írja Jókai az 1854-ben megjelent népszerű Kárpáthy Zoltán című regényében, amelyet később színpadi előadásra is átdolgozott, csakúgy mint jó néhány másik híres regényét.

Abellino vagy Kárpáthy Zoltán legyen-e a jövő hőse?

Jókai drámái több szempontból is kivételes jelentőségűek, a mára már többé-kevésbé elfeledett alkotások szerencsére a bicentenáriumi emlékév alkalmával egyre inkább a tudományos érdeklődés horizontjába kerülnek. Az első zajos színpadi elismerést Az aranyember adaptációja hozta meg az akkor már majdnem 60 éves írónak. Sikerét csak A cigánybáró című világhírű Johann Strauss-operett tudta felülmúlni, amelynek szövegkönyvét Jókai-novellája, a Szaffi ihlette – nyilatkozta a Demokratának Bodolay Géza, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója.

– Mivel magyarázható, hogy a mai kortárs közvélemény a regényekkel szemben szinte alig ismeri az egykor népszerű Jókai-darabokat?

– A témát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben kolléganőnk, az aktuális Jókai-kiállítás egyik kurátora, Huber Beáta kutatta. Ő figyelt fel arra a 2001-ben készült felmérésre, amely a Jókai-regények ismertségét értékelte a fiatalok körében. A válaszadók nagyrészt azokat a műveket sorolták, amelyekből a legnépszerűbb filmadaptációk készültek, azaz A kőszívű ember fiait, az Egy magyar nábobot és a Fekete gyémántokat. Mindez már negyedszázada is jelezte, hogy Jókai regényei részei ugyan a magyar irodalmi köztudatnak, de nem feltétlenül könyv formában olvassák őket. Az újonnan írt drámáinak többsége rövid idő alatt valóban veszített aktualitásából, miközben regényeinek népszerűségre törekvő színpadi változatai is kiszorították őket a repertoárból. A közismert címeknek ugyanis jóval több esélyük volt a színházlátogatók és a direktorok érdeklődésére. A Jókai-féle történelmi tragédiák például a Bach-korszak elmúltával szinte tejesen érvényüket veszítették. Alkalmi, ünnepekre írott darabjai színházi évfordulókhoz kapcsolódtak, ezeket a műveket utóbb csak elvétve vették elő újra. Jókai eleve színpadra írott műveinek színházi felélesztését tovább nehezíti a rengeteg szereplő, a drámák eredendően epikus felépítése és a régies, olykor latinos vagy éppen mitológiai műveltséget feltételező nyelvhasználat is.

– Melyik darabbal debütált a Nemzeti Színházban?

– 1846-ban a mindössze egyetlen alkalommal előadott Két gyám című népszínművével mutatkozott be. Történelmi tragédiái közül A szigetvári vértanúk futott be hosszabb szériát. Zrínyi és a várvédők tragikus története az 1860-as évektől egészen a század végéig kedvelt darabja volt a fővárosi és a vidéki színpadoknak, sőt úgyszólván ünnepi alkotásnak számított, amit jeles évfordulókon gyakran elővettek. Fontos hangsúlyozni, hogy az 1850–1870 közötti időszakban a bemutatószámok nem feltétlenül tükrözték egy-egy darab sikerét, hiszen a Nemzeti Színháznak ekkor még alig akadt versenytársa, ezért változatos műsort igyekezett kínálni, hogy valamennyi közönségréteg megtalálja a kedvére való darabot.

– Melyik volt az első zajos sikert hozó színpadi műve?

– Az igazi sikert egyértelműen az 1883-ban bemutatott adaptációja, Az arany ember hozta meg számára. A társulat legkiválóbb erői szerepeltek Paulay Ede rendezésében. Timár Mihályt Nagy Imre, Noémit Márkus Emília, Teréza mamát Jászai Mari alakította. A színészek a bemutató után egy fotóalbummal kedveskedtek az írónak, amibe az előadás szinte valamennyi szereplőjének jelmezes fényképe bekerült. Ez a fotósorozat a Pesti Vigadóban is látható és azért is különleges, mert a színészek jelmezeit egyenesen Jókai instrukciói szerint válogatták össze. Az arany ember mintegy ötven éven keresztül szerepelt a Nemzeti Színház műsorán, csak az első hangos filmváltozat megjelenése után került le onnan. Még ennél is nagyobb sikert, sőt világsikert ért el A cigánybáró, Johann Strauss operettje, amelynek szövegkönyve a Szaffi című Jókai-novella alapján készült.

– Milyen szempontok alapján állították össze a kurátorok a Pesti Vigadóban megrendezett kiállítás anyagát?

– A tárlat Jókai színházi világát tematikusan mutatja be. Drámaíró tevékenysége mellett fókuszba állítjuk a ma is élvezettel olvasgatható humoros-ironikus, olykor szarkasztikus színházi kritikáit. Külön tablókon foglalkozunk a színház világához több szálon is kötődő privát életével, illetve közéleti szerepléseivel, amelyek közül az 1848. március 15-ei nemzeti színházi fellépését, illetve az 1894-ben éppen a Pesti Vigadóban megünnepelt ötvenéves írói jubileumát emeljük ki.

– Milyen források segítségével idézik meg Jókai korát, művészetét?

– A tablókon olvasható szövegeket kéziratok, színlapok, litográfiák és fotók illusztrálják. A legkorábbi fénykép 1873-ból való és A szigetvári vértanúk című előadásból Bercsényi Bélát ábrázolja Zrínyi szerepében. De nem áll meg a kiállítás Jókai koránál, hiszen regényeiből a XX. század harmincas éveitől kezdve számos jelentős színpadi adaptáció született. A korabeli előadásokban szereplő fotókon a közelmúlt színészlegendái láthatók. Többek között Bitskey Tibor, Mécs Károly, Latinovits Zoltán, Huszti Péter, Béres Ilona, Vass Éva, Hámori Ildikó és még sokan mások.

– A Győri Nemzeti Színházban éppen februárban mutatták be az Egy magyar nábob című darabot a jubileumi évforduló kapcsán. Jelen vannak-e a Jókai-művek a kortárs színházak repertoárjában?

– Igen, szerepelnek, már csak a megfelelési késztetésből is. Az persze már esetenként változik, ki mennyire képes valódi színházzá alakítani az író nagyszerű meséit. A kérdés Jókai óta örök érvényű: milyen embernek szeretnénk látni az unokáinkat? A Bélából Abellinóra alakított nevű nagybácsi vagy Kárpáthy Zoltán legyen-e a hősünk az új magyar és külhoni nábobok mesterséges intelligenciával fölszerelt világában?