A fesztivál ötlete Kristóf Attilától, a Magyar Nemzet főmunkatársától származik, akinek évtizedek óta van nyaralója Csopakon, s így a helybéliek már szinte őslakosként tekintenek rá. Ő volt az, aki aztán sorra kereste fel a helyi vendéglősöket és pincetulajdonosokat annak érdekében, hogy támogatásukat megnyerje egy olyan hétvége megvalósítására, amelyen a Csopakra látogatók megkóstolhatják a helyi ételspecialitásokat, megízlelhetik a környék legfinomabb borait, miközben különböző előadásokat és koncerteket hallgathatnak. Elsőként Dobó Józseffel, egy helybéli étterem vezetőjével sikerült megállapodnia, majd Kovács Kálmánnal, a hegyoldal egyik legszebb pincéjének, a Szent Donát Borháznak a tulajdonosával, akik vállalták, hogy biztosítják a rendezvény helyszíneit. Hozzájuk csatlakozott még számos kisebb vendéglátóhely, így végül Csopaktól Paloznakig összesen hét helyszínen várták a gasztronómia és a borkultúra szerelmeseit.

A Szent Donát Borház felépítésével Kovács Kálmán régóta dédelgetett álma valósult meg.

– Kárpótlással szereztem először földet ezen a területen – emlékszik vissza a tulajdonos. Ekkor határoztam el, hogy annyi területet gyűjtök hozzá, hogy lehessen Csopakon egy olyan épületet létrehozni, ahol borászattal, szőlészettel lehet foglalkozni, s nem utolsósorban az ideihez hasonló rendezvényt tartani. Tíz-tizenkét éves munka után, különböző támogatásokkal aztán 2001-ben a pince, majd 2002-ben az épület is elkészült, Szűcs Endre építész tervei alapján, Heimann Ferenc szekszárdi építőmester segítségével. Külön érdekessége a borháznak, hogy szinte teljesen bontott építőanyagból készült el. Ezzel szeretnék példát mutatni, hogy a nagy bontásokból származó anyagokat nem bedózerolni kellene, hanem megszervezni a bontott anyagok forgalmát, akár a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával is. De a legfontosabb, hogy egy olyan épület felépítésére törekedtem, amely úgy illeszkedik a tájba, mintha már évszázadok óta ott állna. Ez a hatás pedig csak bontott anyagok felhasználásával érhető el.

A kétnapos fesztivál – melynek mottójául találóan a „Jókedvvel, bőséggel” idézetet választották – ebben a Szent Donát Borházban kezdődött el augusztus 9-én, szombaton délben Mádl Ferencnek, a köztársaság elnökének megnyitójával, aki szavaiban utalt arra, hogy ez a fesztivál egy olyan, valódi civil rendezvény, ahol a „médiauralta létünk legszelídebb sztárjai főznek”. A köszöntőt követően a tihanyi apátság perjele, Korzenszky Richárd mondott asztali áldást, majd a jelenlévők sorra kóstolhatták a megjelent művészek különlegességeit, melyeket Ceybert Róbert, a Gasztronómiai Világszövetség elnöke mutatott be. Mádl Dalma részeges csirkét és almás-meggyes pitét készített, Gyurkovics Tibor balatoni mákos gubát, Szvorák Katalin bablevest, míg Kristóf Attila fogassüllővel Natasa-módra és Ceybert Róbert uborkás harcsaszeleteivel kápráztatta el az éhes közönséget. A legbizarrabb étket azonban Sándor György humoralista készítette el, aki ez alkalommal zúza-, here- és kakastaréjpörköltet főzött, mégpedig tihanyi vörösborral megbolondítva. Az ízletes falatokat a környék leghíresebb borászainak boraival lehetett leöblíteni, hiszen a pincében Figula Mihály, Heimann Zoltán, Jásdi Zoltán, Linczmayer Tamás és Szeremley Huba kínálta nemes italait. Mindeközben a kultúrára éhes közönség is megtalálhatta a kedvére való szellemi táplálékot, hiszen Szvorák Katalin énekével, Gyurkovics Tibor szavalataival, a különböző együttesek muzsikával és dallal, a neves borászok pedig előadásaikkal szórakoztatták az egybegyűlteket. A falu központjában, az úgynevezett „csonka toronynál” eközben kézművesek és iparművészek kirakodóvására várta az érdeklődőket. A helyszínen különböző mesteremberek mutatták be foglalkozásuk rejtelmeit, így például ízelítőt kaphattunk a kovácsok, a fafaragók és a méhészek munkájából.

A jókedv és a bőséges étel-ital kínálat a következő nap is folytatódott, mégpedig új alkalmi szakácsokkal, akik közül Egerszegi Krisztina padlizsános spagettit és csúsztatott palacsintát, Németh Kristóf angolnát ananásszal és áfonyával, Kondor Katalin pedig filézett pontypaprikást készített.

A hagyományteremtés tehát elkezdődött Csopakon, a jövő augusztusi fesztiválra az idei tapasztalatokból tanulva már most készülnek a szervezők és a házigazdák.

– Az óriási érdeklődésnek, ami a rendezvényt kísérte – mondta Kovács Kálmán -, a jelenlegi formájában nehezen tudott megfelelni a helyszín, sőt Csopak is. Mivel a szervezők egyértelműen a jövő évi fesztivál megrendezése mellett döntöttek, sőt a köztársasági elnök úr is örömmel vállalta el a jövő évi védnökséget, a mi feladatunk annyi, hogy még profibb módon és jobban szervezzük meg 2004-ben, figyelembe véve az idei tapasztalatokat. Tovább szeretnénk bővíteni a helyszínek számát és a borászok körét. A nagy meleg pedig arra ösztönöz bennünket, hogy a megnyitót és a fontosabb programokat a késő délutáni, esti órákban rendezzük meg.

Aki lemaradt az idei hal- és borfesztiválról, s aki pedig már most készül a következőre, otthon is felidézheti a csopaki hangulatot Mádl Dalma asszony részeges csirkéjével: „Végy 4 fél jércemellet, 4 combot, egy kevés bőrt rajta hagyhatsz. Sózd és fűszerezd meg csirkefűszerrel. 1-2 órát hagyd állni, hogy érjen. Utána rakd enyhén vajazott edénybe, öntsd nyakon, illetve combon 2 dl csopaki olaszrizlinggel, tégy a tetejére vékony baconszalonnát, zöldpaprikát, paradicsomot, zsenge hagymát szeletelj rá. Fedő alatt párold puhára. Ezután minden darab húsra tégy egy szelet jó sajtot, s azzal együtt süsd pirosra. Adj mellé friss salátaköretet.”