A Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épülete mintegy 7,1 milliárdból újulhat meg 2018 áprilisára – mondta el Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a csütörtöki sajtóbejáráson.

Fotó: T. Szántó György/Demokrata

Az államtitkár kiemelte: az 5,5 milliárd támogatást nyújtó 2015-ös határozat után további több mint 1,5 milliárd forint támogatásról döntött a kormány, így mintegy 7,1 milliárd forintos beruházással jelenleg a munka közepén tart a felújítás. Az infrastruktúra bővül és teljesen megújul – tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nemcsak a házat szeretnék új köntösbe öltöztetni, hanem a tartalmat is. A működést is a legmagasabb szintre akarják emelni, ennek érdekében az intézmény komoly szakmai programot tett le a kormány elé. Magyarországon belül megyei intézményegység-hálózatot, a határon túli magyar közösségek számára hálózati rendszert hoznak létre.

MTI