„Búcsúzzunk el közösen Györgyitől úgy, ahogy ő akarná és emlékezzünk rá együtt, vidáman” – írta szerdán közösségi oldalán barátja és zenésztársa, Falusi Mariann.

Hirdetés

Mint fogalmazott, az emlékezők jöjjenek színes ruhában, és ne hozzanak virágot. „Az erre szánt összeget utaljátok át bármelyik civil szervezetnek, amiről úgy gondoljátok, hogy Györgyi is egyetért a céljaival. A közleménybe írjátok be: Lang Györgyi nevében”.

Falusi Mariann arra kért mindenkit, hogy gyertya se égjen Lang Györgyi emlékére, „Györgyi sem szeretné, és az Állatkert területén nem is szabad meggyújtani”.

A búcsúzás június 13-án 20 óráig tart.

Az énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-Dö-Dő együttes tagja május 20-án, 66 éves korában hunyt el.

Lang Györgyi 1957. május 10-én született Szegeden. 1975-ben érettségizett a zuglói Radnóti Miklós Gimnáziumban. Húszévesen, 1977-ben kezdte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Diplomája 1981-es megszerzése után 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1988-ban Falusi Mariannal megalakította a Pa-Dö-Dő együttest. Első fellépésük abban az évben volt az Interpop fesztiválon. Egy évvel később kiadták első lemezüket Pa-Dö-Dő I. címen. 1990-ben nagy sikert aratott Kiabálj! című albumuk.

Huszonnyolc éves korában diagnosztizálták betegségét, a sclerosis multiplexet, emiatt évek óta kerekesszékkel közlekedett, de aktív életet élt, koncertezett, utazott, műsort vezetett a Klubrádióban.

2021-ben megkapta a Terézváros Kultúrájáért Díjat, a Radnóti Miklós antirasszista díjat pedig 2018-ban.

Korábban írtuk