Hirdetés

Gróf Apponyi Albert neve a párizsi béketárgyalás magyar delegációjának vezetőjeként maradt fent a magyar közemlékezetben. Híressé vált beszéde, amit a békefeltételekre reagálva francia nyelven mondott el, bár a jelenlévőkre nagy hatást gyakorolt, a szerződést megváltoztatni nem tudta. Ugyanakkor a magyar közgondolkozást jelentősen befolyásolta, és a két világháború közötti revizionizmusnak is kiindulópontja lett.

Apponyi Albert 1933. február 7-én hunyt el Genfben. Három nappal később a Magyar Külügyi Társaság gyászülést tartott a Parlamentben, ahol határozatot hoztak arról, hogy Apponyit festményen örökítik meg, amelyet a tanácsteremben helyeznek majd el.

Ennek elkészítésére 86 adakozótól összesen 1077 pengő gyűlt össze, a megbízást pedig Veress Zoltán, a kolozsvári születésű, de Münchenben és Budapesten is tanult festőművész kapta. A képet, ami azt a pillanatot örökítette meg, amikor Apponyi Albert az országgyűlés képviselőházának pulpitusáról köszönetet mond a 85. születésnapján kapott méltatásokért, egy emlékülés keretében 1934. február 18-án leplezték le.

Az Országgyűlésből a festmény 1961-ben került a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokába azzal az archív felvétellel együtt, amely eredeti elhelyezését és egykori, historizáló keretét is megörökítette. A kép mellett látszó faldekoráció és a származás helye egyértelműen arra utalt, hogy a festmény egykor valóban a Parlament épületében függött. 2020-ban, a trianoni békediktátum századik évfordulóhoz közeledve merült fel a festmény restaurálásának és a díszkeret rekonstrukciójának ötlete, amelynek megvalósulását a Magyar Művészeti Akadémia támogatása és a Trianon Kutató Intézet Közhasznú Alapítvány támogatta. A munkát Országh Borbála festő-restaurátor művész végezte el, aki a restaurálás során a kép hátoldalán, a vakkeret és a vászon közé becsúszva, fém repeszdarabokat talált. A képen lévő lyukak valószínűleg úgy keletkezhettek, hogy a még falon függő festményt repesztalálatok érték: a vásznat átszakítva a falról hulltak alá és akadtak meg a vakkeretben. A festmény restaurálásával párhuzamosan a Tokaji Képkeret Kft. archív fotók alapján fából újra faragta és aranyozta a keret díszítéseit.

Korábban írtuk

A Magyar Nemzeti Múzeum a festmény bemutatásával gróf Apponyi Albert születésének 175. és a trianoni békeszerződés 101. évfordulójára emlékezik.