Hirdetés

A megszokottól eltérően, idén kizárólag online, előzetes regisztrációt követően lehet licitálni arra a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén szereplő 193 kortárs, illetve klasszikus alkotásra, melyet december 17-ig személyesen a galériában, illetve virtuális séta formájában is megnézhetünk. 

Az aukció anyagából kiemelkedik Munkácsy Mihály 50 millió forintos kikiáltási árról induló, Naplemente című tájképe, mely több mint 100 év lappangás után csak a közelmúltban bukkant fel újra a műtárgypiacon. Annak ellenére, hogy az impresszionisztikus alkotás helye az életmű legfontosabb munkái között van, művészettörténészek generációi sokáig semmit sem tudtak róla, hiányzik a Munkácsyról szóló legújabb szakirodalmakból is.

A legújabb kutatások szerint az 1873-ra datált Naplementét ifj. Andrássy Gyula Hollandiában vásárolta meg 1896-ban, melyet aztán az 1915-ben, tíz másik festményével együtt kölcsönadott a San Franciscóban megnyílt a Panama-Pacific International Exposition című világkiállításra. Európában azonban ekkor már javában dúlt az 1. világháború, így amikor az Egyesült Államok  hadba lépett, Magyarország pedig ellenséges országgá vált, a kiállításon szereplő, hazánkból érkezett műtárgyakat azonnal lefoglalták. A hivatalos dokumentumokból és levelezésekből kiderül, hogy a magyar kölcsönzők hosszú éveken keresztül többnyire eredménytelenül követelték vissza jogos tulajdonukat. Végül 1924-ben hazaérkezett ugyan valamennyi a kiállításon szereplő alkotások közül, de a Naplemente nem volt közöttük. A feltételezések szerint a Munkácsy-kép Kiss Emil New York-i bankár tulajdonába került, és Amerikában maradt. 2007 nyarán aztán különös körülmények között bukkant fel ismét Magyarországon: vámosok foglalták le a budapesti repülőtéren azt a kartondobozban érkezett postai küldeményt, melyben egy 66×99 centiméteres, keret nélküli, viszonylag jó állapotban levő, 1500 dollár biztosítási értékű festmény lapult. A magas biztosítási érték ellenére a kép ismeretlen festő alkotásaként volt feltüntetve, ám a pénzügyőröknek feltűnt a bal alsó sarokban látható Munkácsy-aláírás, illetve a kép hátoldalán az 1915-ös San Franciscói kiállítási címke, így szakértőket kértek fel azonosítására. A Magyar Nemzeti Galéria egyik munkatársa a vizsgálatot követően arra a következtetésre jutott, hogy a szignó, valamint a kép festési technikája, vonalvezetése, és kora a mű eredetiségét bizonyítja, vagyis feltehetően azonos a valaha Andrássy Gyula tulajdonában lévő Naplemente című alkotással. 

A Naplemente 2016 decemberében már szerepelt a Virág Judit Galéria téli aukcióján, akkor 50 millió forintért talált gazdára, most erről az árról indul a licit, a becsértéke azonban valahol 80 és 120 millió forint között van. 

Korábban írtuk

Több mint 100 éve nem láthatta a hazai közönség Tihanyi Lajos Akt studium-át, melynek hátoldalán egy korábban teljesen ismeretlen, soha nem reprodukált női portré is előkerült. Az aktot a művész a legsikeresebb alkotásai között tartotta számon, melyet az is bizonyít, hogy szinte minden fontosabb kiállításán bemutatta. A festményt végül az 1930-as években közvetlenül Tihanyitól vásárolta meg a korszak legendás filmese, Sir Alexander Korda és noha azóta is a család birtokában volt, a 2000-es évek eleji monográfiák még Tihanyi elveszett alkotásaként dokumentálták. A most 40 millió forintos kikiáltási árról induló Akt studium jelentőségét mutatja, hogy párdarabja a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található, de a szakértők szerint egyes kvalitásaiban felülmúlja azt. 

30 millió forintról indul a licit Vaszary János Reggelizőasztal című festményéért, mely Lyka Károly szemléletes leírása szerint érdekes kísérlet a fénnyel és a színnel, melyet Vaszary „a szokástól eltérően fekete festékkel alapozott meg, hogy ezen annál élénkebb hatású legyen a gyümölcs sárga, vörös színe, egy ciklámen vörös virága, az edények csillogó porcelánja. A fehér abroszt pedig kusza vonásokkal festette meg, olyképp, hogy minduntalan előbúvik az alap fekete színe, s ezáltal bizonyos változatosságot teremtett az abrosz egyébként semmitmondó fehér foltjára.” A fekete-alapos képek sorozatának egyik első, egyben kulcsdarabja eredetileg Bäcker Béla gyűjteményét díszítette, legutóbb a Magyar Nemzeti Galéria 2007-es Vaszary gyűjteményes kiállításán láthatta a közönség. 

A háború utáni és kortárs művek aukciójának legmagasabb, 10 millió forintos kikiáltási árról induló festménye, a közelmúltban elhunyt Reigl Judit Folyamat című alkotása, míg 8,5 millió forintról indul a licit Rozsda Endre Danse de la guerre, vagyis Háborús tánc című képéért. Az 1942-ben készült alkotás a művész egzisztenciális szorongását, az őt körülvevő nyugtalanságot tükrözi, de  már megjelenik rajta a befelé fordulás, az emberi természet vizsgálata és a szabadságvágy motívuma is, mely aztán végigkíséri Rozsda művészetét egészen a késői korszakáig.

Az árverésről minden információ, a licitáláshoz szükséges regisztrációs lap, illetve az aukció teljes, művészettörténeti jegyzetekkel is ellátott katalógusa a www.viragjuditgaleria.com című honlapon érhető el.