Hirdetés

Drága Barátaim, Kedves Ismerőseim!

Szomorúan tudatom veletek, hogy a koronavírus-járvány erősödése miatt idén elmarad a sorban tizenhetedik „100 Perc, 100 Emberért” jótékonysági gála a nehéz sorsú kárpátaljai magyar testvéreink karácsony előtti megsegítéséért, amelyet szokás szerint decemberben tartottunk volna meg. Ez rossz hír, mert kárpátaljai testvéreinknek most igazán nagy szüksége van a segítségünkre.

A jó hír azonban az, hogy nem olyan fából faragtak bennünket, hogy ezt a helyzetet elfogadjuk és a tehetetlenség kényelméből magyarázzuk, miért nem tettünk, tehetünk semmit. Amikor már látható volt, hogy nagy a baj, sokan mozdultunk meg egyszerre közös ügyünkért és szerencsére elegen ahhoz, hogy elmondhassuk, hogy jelentős méretű támogatást gyűjtöttünk össze, amelyet át is fogunk adni kárpátaljai együttműködő partnereinknek, ahogy azt eddig is tettük. Így azoknak a nehéz sorsú kárpátaljai családoknak, fiatal és idős embereknek egyaránt, akik számítanak ránk Kárpátalján, idén télen is biztosítani tudjuk az otthon melegét, az emberhez méltó körülményeket és a túlélés, a megmaradás esélyét! Köszönet a nagyvonalú adakozóknak, barátaimnak, akik kérés nélkül adtak! És köszönet azoknak, akik törekvéseinket évek óta imáikba foglalják, mert nélkülük ez nem sikerült volna!

A gálák ideje pedig újra eljön, akárcsak annak a napja, hogy maszk nélkül ölelhetjük át, érinthetjük meg egymást és ünnepelhetjük közösségünket, amelyet lassan két évtizede építünk a jótékonysági gála és a nemzeti összetartozás zászlaja alatt. Jövőre elérkezik a tizennyolcadik év, majd lassan a huszadik. Valami nagy dologra készülünk, mert út csak előre vezet!

Kárpátalja, sosem hagyunk magadra!

Köszönet az embereknek!

Hála Istennek!

Kárpátok Öröksége Alapítvány
Bankszámlaszám: HU13 1070 1180 4686 1003 5110 0005
Bankszámlavezető bank: CIB Bank Zrt.
SWIFT/BIC kód: CIBHHUHB

Korábban írtuk