A 888 interjút készített Petrás Jánossal, a Kárpátia zenekar frontemberével a nemzetről, zenéről és az Európa jövőjéhez is kapcsolódó új albumukról, az Europicáról. Ebben a cikkben az interjú legfontosabb, Magyarországhoz kapcsolódó részeit gyűjtöttük össze.

Fotó: 888/Kozma Zsuzsi

Petrás szerint a Kárpátia olyan belső harcot képviselt, „amit minden egyes nemzetnek saját magának meg kell megvívnia. A nemzet egyfajta lelkiismerete voltunk és vagyunk mind a mai napig. Mindig megpróbáljuk úgy meghatározni magunkat, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett állunk. A magyarságunk, a történelmünk, a kultúránk mellett, ami szerintem minden nemzetnek kötelessége, hogy azt megőrizze, illetve tovább vigye”.

„Szépen lassan Magyarország egy harapófogóba kerül, hogyha mindenhonnan kiveszik a nemzettudat. Ennek ugyanakkor nem örülnek a lengyelek, nem örülnek igazán az német átlagemberek sem, senki nem örül, egyetlenegy őshonos európai nemzet sem örül ennek” – utalt a Kárpátia frontembere a nemzetállamiság háttérbe szorulásának baljós következményeire.

Petrás szerint most Magyarország a zászlóshajó, Magyarországot követik, de ezt a nyugati mainstream média elhallgatja.

Arra a kérdésre, hogy történt-e olyan esemény a magyarság kapcsán, amely megrendítette volna, a zenekar frontembere a gyurcsányi rendőrterrorra emlékezett vissza: „Utoljára a 2006-os események rendítettek meg igazán, amikor tényleg, igazából belerúgtak a magyarba, mégpedig nagyon csúnyán.”

A teljes interjú a 888.hu-n olvasható.

demokrata.hu