Fotó: MTI/Rosta Tibor

Több mint egy héten át tematikus tárlatvezetésekkel, szombaton pedig kastélyfesztivállal ünneplik meg a gyulai Almásy-kastély megnyitásának első évfordulóját.

Görgényi Ernő polgármester az évforduló alkalmából a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: „legtitkosabb vágyaikat” is túlszárnyalta a kastély látogatottsága. Úgy számolták, hogy 39 ezer látogatónál a műemlék már önfenntartó, az üzleti tervbe pedig 59 ezer vendéget kalkuláltak éves szinten. Az első évben ezzel szemben a végső látogatószám 76 241 lett.

A 2016. március 18-i megnyitó, „a születésnap” egyben újjászületése is volt a műemléki védettség alatt álló épületnek és parkjának, valamint értékeinek – tette hozzá. A látogatóközpont megnyitásával egyik kiemelt céljuk az volt, hogy élvezhető formában, élményeken keresztül keltsék fel a fiatal generáció figyelmét a múlt értékei iránt.

A városvezető szerint ahogyan egykoron a kastély arisztokrata tulajdonosai megteremtették a térség fejlődésének gazdaságai alapjait, úgy teremtette meg az újjászületett épület a gazdasági alapokat a város turizmusának fejlődéséhez. Tavaly a Gyulán eltöltött vendégéjszakák száma az előző évihez képest 11 százalékkal, 476 734-re nőtt – húzta alá.

Az attrakciót és az ott dolgozók munkáját a látogatók rendkívül pozitívan értékelik, erről tanúskodnak a vendégkönyvi bejegyzések – tette hozzá.

Mint Görgényi Ernő elmondta, további terveik is vannak: az egykori cselédszárnyból, amely a gazdasági nehézségek idején „kis kastélyként” is funkcionált, báltermet szeretnének kialakítani, erre már pályázatot is adtak be.

Dombi Ildikó, a kastélyt is üzemeltető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az évforduló alkalmából barokk kori alkotóházat és divatbemutatót, valamint tematikus tárlatvezetéseket terveznek, így például a boszorkányperekre, illetve a pincében talált lefejezett holttestek legendájára fókuszálnak majd.

Az Aradi Ereklyemúzeum anyagából összeállított, az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot megjelenítő, Letétetett – bevégeztetett című, vasárnapig látható tárlatot történész szakemberek segítségével mutatják be a látogatóknak.

Az évfordulót szombaton a Békéscsabai Vasutas Koncert Fúvószenekar koncertjével és tűzijátékkal ünneplik. Március 23-án Bagyinszky Zoltán fotóiból nyílik Történelem, művészet, újjászületés címmel kiállítás a kápolnában.

Az Almásy-kastély 2011-ben indult felújítására három ütemben összesen 2,4 milliárd forint európai uniós támogatást nyert el a város. A projekt révén 22 új munkahely jött létre.

MTI