Hirdetés

Széll Tamás és Szulló Szabina a Bocuse D’Oron aratott magyar sikert követően önálló útra lépett. Létrehozták előbb a Stand25 nevű bisztrót a Hold utcai vásárcsarnokban, mellyel a következő évben már Bib Gourmand minősítést nyertek (a kiemelkedően jó ár/érték arányú helyek jelzése a Michelin-kalauzban), amit idén is megvédtek, majd Stand néven fehér abroszos, elegáns ínyencéttermet nyitottak. Utóbbi néhány hete megkapta a bűvös Michelin-csillagot. Este a szintnek megfelelőek az árak, ebédidőben viszont nagyjából megfelezik őket, ami azt jelenti, hogy egy itallal, felszolgálási díjjal együtt három nem feláras fogást tizenötezer forintból megehetünk itt. 

Az étterem megtervezői mindenre odafigyeltek, a beltér hivalkodásmentes eleganciájára, a megfelelő háttérzenére, a tökéletes megvilágításra. A felszolgálás kifogástalan, pincérünk úgy kommunikatív, hogy véletlenül sem tolakodó, közvetlenkedő, érzi a vendég pulzusát, öröm vele szót váltani. 

Az étlap megannyi kulináris izgalmat kínál, a borlap impozáns, a természethű borok kapnak hangsúlyt, például a szakma fenegyerekeiként emlegetett Alkonyi László, Maurer Oszkár vagy Karner Gábor nedűi. Három-három különböző fogást ettünk, beválogatva a klasszikus magyar konyha olyan ikonikus ételeit is, mint a gulyás és a halászlé. Megrendelt ételeinkhez a ház ajándékaképpen nem egy séfüdvözlet érkezett csupán, hanem egy egész kulináris orgia: helyben sült kenyér, vajkrém, körözött, mangalicasonka, mangalicaszalonna, sós aprósütemény, sajtos-tejfeles lángosfalat, paradicsomleves kis pohárkában, fagylalt, majd öt miniatűr klasszikus magyar desszert a Gerbeaud-tól, köztük almás pite és Rákóczi-túrós.

Három, és ez esetben egyáltalán nem túlzó jelzővel illethetjük az összélményt: fergeteges, katartikus, feledhetetlen.