A Körics Euroconsulting valamennyi szolgáltatása díjtalan felajánlásával segíti az egész világon egyedülálló módszerrel sérült babákból egészséges gyermekeket nevelő alapítvány munkáját. A krízishelyzetbe került gyógyító műhely az iroda segítségével elnyerte a Magyar Telecom Adományvonal pályázatát.

A Dévény Anna Alapítvány a koraszülötten, vagy egyéb okból sérülten született gyermekek korai fejlesztésével foglalkozik. Az Alapítvány vezetője és névadója, Dévény Anna 1976-tól dolgozta ki módszerét, melynek lényege, hogy az izmok mozgatásával, masszírozásával stimulálják a nem, vagy nem megfelelően működő agypályákat, ezáltal – a munkát akár már az inkubátorban megkezdve – az elérhető legjobb szellemi és testi egészségi állapotot biztosítják a kis betegeknek.

A munkát minősítő adatok, tények megdöbbentőek! Korai fejlesztéssel a nem szervi károsodott gyermekeknél a gyógyulási arány 80%. Ezt a tényt tovább gondolva érdemes azon elgondolkodni, hogy 100, önálló életvitelre nem, vagy csak korlátozottan alkalmas emberből, akinek léte e kezelés nélkül lelki és anyagi terhet jelent önmagának, környezetének és a társadalomnak, nyolcvan egészségesen élheti le életét a Dévény-módszer segítségével.

Mit nevezhetünk társadalmilag hasznos tevékenységnek, ha ezt nem?

Ennek ellenére az Alapítvány állami támogatása folyamatosan csökken. Anyagi helyzete mára annyira leromlott, hogy komolyan felmerült a megszűnés lehetősége.

Kérem, gondoljon bele Ön is: megér-e Önnek száz forintot, hogy a későbbiekben ne kelljen súlyos milliókat fizetni egy önálló életvitelre képtelen ember eltartására, gyógyszerrel történő ellátására, kezelésére? A Dévény Anna Alapítvány módszerével teljesen egészséges, önmagukról és másokról gondoskodni képes, családot alapító, a nemzetet gyarapító emberek lehetnek azok, akiknek e nélkül a „hagyományos” orvostudomány segítségével legfeljebb a vegetálás juthat!

Bővebb információ az Adományvonalról a T-Com honlapján.