Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A felújított esztergomi Szent Anna-templom
Hirdetés

Soltész Miklós a Somogy megyei település 600 millió forintból felújított római katolikus temploma és az annak kertjében álló Szent Flórián-szobor átadása alkalmából tartott ünnepi szentmisét megelőzően újságíróknak azt mondta: a beruházások sikeréhez nélkülözhetetlen volt a kormány és az egyházak összefogása, valamint a lakosság munkája, áldozatkész hozzáállása.

Látjuk, milyen folyamatok zajlanak a világban, főleg Nyugat-Európában, ahol bezárt templomokból kultúrházak, szórakozóhelyek, adott esetekben mecsetek lesznek – jegyezte meg, majd hozzátette: „hála Istennek, Közép-Európában, nálunk, Magyarországon egyre több templomot tudunk építeni, felújítani”.

Az államtitkár emlékeztetett arra, Magyarország keresztény gyökerű ország, a keresztény művészetet, kultúrát, építészetet a nem hívők közül is sokan értékelik.

„Azt, amit a kereszténység adott és ad, meg tudjuk, meg fogjuk őrizni” – fogalmazott.

oltész Miklós a karádi templomrekonstrukcióról elmondta, hogy a kormány több százmillió forinttal támogatta, a felújítás pedig jól mutatja, hogy milyen erős az élni akarás egy viszonylag eldugott kistelepülés lakóiban.

Markaf Attila kántor arról szólt, hogy a XVIII. század első felében barokk stílusban épült és Szent Lászlóról elnevezett karádi templom kívül és belül teljesen megújult, a munkálatokat kormányzati támogatás mellett pályázati, egyházmegyei forrásból és a hívek adományaiból finanszírozták.

A templom és a Szent Flórián-szobor átadásán részt vett Varga László kaposvári megyés püspök, Huszti Gábor (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke és Witzmann Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője is.