Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely (archív, illusztráció)

Kettős jubileumot ünnepel új évadában a Szegedi Szimfonikus Zenekar, amely több bérletsorozattal, gyermekprogramokkal várja a közönséget, valamint közreműködnek a Szegedi Nemzeti Színház zenés produkcióiban is – közölte Gyüdi Sándor igazgató hétfőn a Tisza-parti városban.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely (archív, illusztráció)

Az együttest nyártól újra igazgatóként irányító karmester az évadnyitó társulati ülésen elmondta, az együttes elődje, a Szegedi Filharmonikus Egyesület 1918-ban jött létre, első hangversenyét a zenekar 1919-ben adta. 1969. augusztus 1-jén alakult meg önálló városi intézményként a Szegedi Szimfonikus Zenekar.

Az évad során a Vaszy- és a Fricsay-bérletben hat-hat szimfonikus koncert ad az együttes, a Filharmóniával közösen szervezett Tisza bérletben pedig ötször találkozhat a zenekarral a közönség, és a gyermekek, illetve a középiskolások számára is több sorozatot indítanak. Első vendégkarmesterként az osztrák Günter Neuhold csatlakozik a zenekarhoz, aki a jövőben majd művészeti vezetőként is dolgozik az együttessel – közölte az igazgató.

Az együttes már augusztus közepén hagyományos Dóm téri ajándékkoncertjével elkezdte évadát, legközelebb a közönség Pécsett, a Zeneszüret fesztiválon találkozhat velük szombaton. Szeptember 11-től indulnak a társulat legkisebbeknek szóló koncertjei Leopold Mozart Gyermekszimfóniájával, majd a XIV. Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon ad hangversenyt a zenekar. A Szent Gellért Fesztivál keretében jótékonysági koncertet rendeznek a Korábban Érkeztem Alapítvány javára, október 2-án pedig Tóth Péter szerzői estjén lépnek fel, ahol először csendül fel a Hunyadi Intermezzo című darab.

A Szegedi Nemzeti Színházban a teátrum alapításának 135. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi gálán szerepel először a zenekar, majd Mozart Figaro házassága című vígoperájában, a Szaffi című zenés mesejátékban, valamint a Valahol Európában című musical színpadra állításában működik közre a társulat idén. Januárban Donizetti Bolondokháza című opera-bohózatát és Molnár László Szép Ernő műve alapján írt egyfelvonásosát tűzik műsorra, az évad utolsó operapremierjeként pedig áprilisban Mascagni Parasztbecsület című művét mutatják be.