– Milyen körülmények között ismerkedett meg Wass Albert az ön édesanyjával, Elizabethtel?

– Ha jól emlékszem, Papi 1951-ben érkezett meg az Egyesült Államokba négy kicsi fiával, miközben az ötödik, Endre, Hamburgban maradt Wass Albert első feleségénél, Siemers Évánál. A letelepedési engedély megszerzése után rögtön az ohiói Bellairbe vezetett az útja, ahol munkát vállalt nagyapám farmján, mint gazdasági intendáns, és rövid ideig ő felelt a farmon végzett mezőgazdasági munkákért. A Németországban töltött évek alatt szelleméhez méltatlan munkákból, többek között éjjeliőrként kereste meg családjának a betevő falatot, ezért komoly előrelépést jelentett, hogy az egyetemen végre tanult szakmájában tudott elhelyezkedni. Édesanyám a rosszul sikerült első házasságát követően szintén a farmon élt, ezért hamar összeismerkedtek és egy esztendő múltán megülték a lakodalmat is. Nem sokkal később a nagybátyáim vették át a farm irányítását, és édesanyámék akkor költöztek Floridába. Először Astorba, majd hamarosan az annak részét képező Astor Parkba, ahol a gyönyörű természeti környezetben, igazi ősvadonnal körülölelt villában töltötték életük hátralévő részét.

– Az írás mellett mivel foglalkozott azokban az években Wass Albert?

– 1958-tól kezdett tanítani a floridai egyetemen európai irodalmat és történelmet, németet és franciát, de emellett a hatvanas évek elején Astorban nyitottak egy magyar vendéglőt, ami közel tíz évig üzemelt. A szakácsnő Ágnes néni volt, aki szintén Erdélyországból menekült, és végigkísérte Papit az emigrációs években, mert ő volt egyben a négy fiú nevelője is. Bár Ágnes néni mindig magyarul beszélt és énekelt, dúdolt a fiúknak, a család az angolt használta édesanyámra való tekintettel, aki egy szót sem beszélt magyarul.

– Hogyan viselkedett az író apaként és családfőként?

– Fantasztikus élményeim vannak a közös családi együttlétekről! Nagyobb ünnepeken mindnyájan összegyűltünk a házban. A rengeteg gyermek vidám robajjal nyargalászta körbe a házat, hatalmas felfordulást okozva, de ők is lecsöndesedtek és körbeülték Papit, amikor mesélni kezdett. Kiváló elbeszélő volt, élőszóban is, szinte megelevenedtek az erdélyi havasok, a székely és román falvak világa, ahová elröpített minket a mesék szárnyán. Láttuk a mezőségi szelíd lankák ölelte kis tóban lakó tündérkirályt, de sokat beszélt a hétköznapi emberek életéről, problémáiról, a magyarságot naponta megalázó román sovinizmusról is. Életre szóló élményekként raktározódtak el bennünk ezek a tartalmas beszélgetések, amelyek segítettek megismerni egy teljesen ismeretlen világot és kultúrát. S ne feledkezzünk meg a közös kirándulásokról sem! A hatvanas évek elejétől kezdve, nyaranta anyámmal együtt járták Észak-Amerikát, előadásokat tartva a magyar közösségeknek, és előfizetőket gyűjtve a magyar kultúrát és igazságot terjeszteni hivatott Amerikai Magyar Szépmíves Céh számára. Ezekre az utakra valamelyikünk mindig elkísérte, én is gyakran a lányommal, Suzival együtt. Az előadások mellett mindig jutott idő túrázni, vadászni és horgászni is. Mikrobusszal utaztunk, legtöbbször az erdő szélén aludtunk sátorban, és a kelő nap hajnali sugaraiban indultunk el becserkészni a reggelire valót is. Papi ugyanis megtanította unokáit kézzel pisztrángot fogni a hegyi patakokban, ahogyan számára legkedvesebb művében, A funtineli boszorkányban is leírja.

– Ezek az együttlétek megritkultak az utolsó években…

– Valóban. Édesanyám 1986-ban elhunyt, és Papi az egyedüllét elől menekülve újra megnősült, de sajnos nem sikerült jól a harmadik házasság. Az új asszony zsarnoki természettel uralkodott a házon, a családon és Papin is, nem tűrt meg másokat a közelében. Ezért már csak ritkán láttuk a kilencvenes években, és elmaradtak az őt oly szívesen látogató magyar vendégek is, ami minden bizonnyal jelentősen elősegítette az időskori depresszió kialakulását, amely végül az öngyilkosságához vezetett.

– A magyar sajtó Wass Alberttel szemben ellenséges indulatokat tápláló egyik orgánumában olyan hírek láttak napvilágot, hogy az Astor parki ház falán volt egy fénykép, amin a fiatal Wass Albert Adolf Hitlerrel fog kezet, mint az 1936-os berlini olimpia egyik díjazottja. Igaz ez?

– Ez szemenszedett hazugság! Semmiféle ilyen fénykép nem létezik, és Papi nem vett részt az olimpián sem. A második világháborúban kapott német vaskeresztet, mert magyar ezredét szinte veszteség nélkül kimenekítette az őket szorongató partizánok karmaiból a Pripjaty-mocsarakban, de az is elkallódott a háborús felfordulásban. A falakat erdélyi festmények, tájképek és az erdélyi arisztokrata ismerősöket ábrázoló fotográfiák borították, valamint anyai örökségként a McClain család címere.

– Wass Albert miért nem tudott visszatérni Magyarországra az 1989-es fordulatot követően?

– Ő nagyon szeretett volna visszajönni és korábban úgy tervezte, hogy elhozza magával az összes fiát, hogy együtt dolgozhassanak Magyarország feltámadásáért. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Román Népbíróság halálos ítélete érvényben volt, sőt a Securitate ügynökei Amerikában is többször kíséreltek meg ellene merényletet, ezért nem érezhette volna magát biztonságban. Azonkívül 1990 után már nehezen mozdult ki otthonról, egészségügyi problémái is voltak, ráadásul ő mindig Erdélyt és nem a jelenlegi Magyarországot tekintette hazájának, amit csak súlyosbított a szerencsétlen állampolgársági eljárás (a Kuncze Gábor vezetése alatt álló Belügyminisztérium 1997-ben csak ideiglenes, egy évig érvényes tartózkodási engedélyt volt hajlandó kiállítani az író számára – a szerk.). Amikor a könyvei Magyarországon is elkezdtek újra megjelenni, úgy érezte, hogy hazatért végérvényesen.