Judy Garland az Óz, a csodák csodája után korának egyik legkeresettebb gyerekszínésze lett, majd a mozivásznon és énekesnőként is tovább ragyogott a csillaga. Idővel mégis alkohol- és gyógyszerproblémák árnyékolták be az életét, karrierjét, a függőségei és az anyagi nehézségei miatt egyre inkább fenyegette az a veszély is, hogy gyermekeit a volt férjének ítélik. Londonban azonban még sztár volt, így elvállalt egy többestés koncertsorozatot, hogy rendezze pénzügyi helyzetét. A Rubert Goold rendezte életrajzi dráma ezen utolsó időszaknak állít emléket, amikor a testileg-lelkileg meggyötört Garland még egyszer utoljára élvezhette a reflektorfényt. Renée Zellwegert joggal jelölték Oscarra ezért a szerepért: alakítása olyan erőteljes, hogy még az olykor hatásvadász jelenetek is képesek megérinteni a nézőt. A Judy főleg neki köszönhetően annyira jó, egyedül amiatt lehet az embernek hiányérzete, hogy a harmincas évek ritkán ábrázolt kizsigerelő hollywoodi közege csupán néhány visszaemlékezésben tűnik fel. Pedig mindez egy külön filmet is megérne.
