Az Asomvel nemcsak egy zenekar neve, hanem annak a már-már kihalt érzés feltámasztásának a megnevezése is, amely a hard rock vagy a heavy metal igazi lényege. Mert mi is az? Tank: Filth Hounds of Hades, Backwater: Revelation, és persze Lemmy egész lénye a Motörheadból. Ő egyébként nagyon hallható az Asomvel dalaiban, ahogyan tetten érhető a csapat megjelenésében is: az új és igen fiatal énekes-basszusgitáros Ralph (az alapító tag gitáros fia) még a pajeszt és bajuszt is pont úgy növesztette. De bármennyire könnyű volna rájuk húzni a Motörhead-skatulyát, amit előadnak, az nem másolat. Saját dalok, saját érzés, a nyolcvanas évek elejének nyers, hangos basszusra építő, a punkból is merítő elődeinek nyomában, sőt, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a World Shaker dalai rommá verik az átlag Motörhead-számokat is. No extreme – Classic heavy metal! – ezt hirdetik. És ezt hirdeti a mindössze harminchat perces új album is, amit nem nyújtottak el kétszer ennyire csak azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Pont annyi zene van rajta, amennyi kell. Tökéletes.
