Kotta a pendelyen
A Hagyományok Háza legújabb tárlata Furik Rita és Szűcs Edit jelmeztervezők színpadi kosztümjeit, jelmezeit mutatja be, amelyeket a Magyar Állami Népi Együttes számára készítettek. Az egymástól függetlenül, eltérő vizuális nyelven gondolkodó tervezők munkái megidézik tizenöt év táncelőadásainak hangulatait, és bebizonyítják, hogy a jelmez érvényes, önálló művészeti alkotás.
A Kallós Zoltán-kiállítótér tágas helyiségébe lépve egyszerre nyűgözi le a látogatót az anyag elrendezésének játékossága – mintha a színpadi kulissza titokzatos világába csöppennénk – és a tervek sokszínűsége. És bár a zene, a tánc, a kosztümök, a díszlet egymást erősítve, egyszerre érvényesülnek a színpadi térben, a jelmezek e közegből kiragadva egy cseppet sem veszítenek varázsukból. Minden egyes darab külön világ, amely mesél a tervező fantáziájáról, ahogyan egy autentikus formát újragondolva jelentéstöbblettel ruház fel, és persze arról, ami talán a leggyorsabban ér el a nézelődő szívéhez: a szépségről.
Ne legyen tabu
A Magyar Állami Népi Együttesnek a tradíciók életben tartása mellett a hagyomány újraértelmezése, a kortárs kultúrával való folyamatos párbeszéd is fontos törekvése, hiszen a népi kultúra éppen attól marad élő, hogy nem érinthetetlen tabuként vigyázzák, hanem használják, értelmezik, reflektálnak rá. Mindez a koreográfiákra éppúgy igaz, mint magukra a jelmezekre: a tervezők a hagyományos népi kultúra forma- és motívumkincsét hol a tradícióhoz jobban közelítve, hol merészebb asszociációkkal, átlényegítéssel dolgozva használják a táncelőadások látványvilágának kigondolásakor.
A tárlaton fele-fele arányban szerepelnek Furik Rita és Szűcs Edit jelmeztervezők munkái. Ahogyan Szűcs Edit fogalmaz, párhuzamos együttműködésről van szó: a hagyományosabb, autentikusabb előadásokhoz Furik Rita alkot, amikor pedig egy kicsit ki akar mozdulni, kortárs táncszínházi anyagban gondolkodik a koreográfus, akkor őt kéri fel tervezőnek.
– Az együttes és vezetője, Mihályi Gábor természetesen viszonyul a hagyományhoz: szem előtt tartja, hogy a tradíció akkor marad életben, ha folyamatosan épül, változik, valamint hogy amit megöröklünk, annak a magvát kell megőrizni, továbbadva a következő generációnak.
– Mindketten öt-öt darabban működtünk közre – veszi át a szót Furik Rita, aki a tárlaton kiállított munkáival két olyan előadást is megidéz, amelyben eredeti, tradicionális viseleteket állított össze, míg a többi jelmeznél az autentikus viseletek inkább ihlető forrásként szolgáltak számára. Úgy véli, mindez reflektál a táncegyüttes feladatára: a hagyományos táncanyagot bemutatni, emellett aktualizálni és a hagyományt új köntösbe öltöztetni egyformán lényeges.
Vallomás, fekete-fehérben
Érdekes folyamat ugyanakkor, hogyan születik meg a színpadi kosztüm, mi minden alakítja, finomítja a terveket, mire kiformálódik egy darab látványvilága.
– Az együttessel és Mihályi Gáborral a Földön apám fia volnék című darabban dolgoztam először, még 2004-ben. A táncanyagot autentikus, archív felvételek alapján tanulták be táncosok, így a koreográfia hiteles alapokra épült, a jelenetek egymásutánisága állt össze előadássá. A jelmezekkel kapcsolatban az volt Misi (Mihályi Gábor) kérése, hogy az adott tájegység táncanyagához kötődő viseletek formailag teljesen autentikusan jelenjenek meg, de színében és díszítésében homogenizáljam őket. Ezért megőriztem a szabásvonalakat, a szoknya bőségét, a sziluettek formáit, ám az eredeti viselet hímzett felületeit sötét anyaggal helyettesítettem, míg a világosabb motívumokat tömbösítettem, egyszerűsítettem: így jött létre egy fekete-fehér világ – emlékszik vissza Szűcs Edit az első közös munkájukra. Elmeséli azt is, utólag derült ki számára, milyen nagy bátorságra vallott a koreográfus-rendező részéről, hogy nem riadt vissza ettől az akkori rendhagyónak számító látványvilágtól. Nem volt könnyű ugyanis elfogadtatni ezt a fajta absztrakciót azokkal, akik az autentikusság fogalmát másképpen értelmezték. Azóta beigazolódott, mindennek van létjogosultsága: a táncszínház műfajának fontos, hogy gondolatokat ébresszen a nézőben, a látványvilág pedig segít, hogy a befogadó maga jusson közelebb a darab titkainak megfejtéséhez. Másként fogalmazva: a színpadi kosztüm kiemeli a tánc, a mozdulatok szépségét, és támogatja a dramaturgiát, közelebb visz a mondanivaló megértéséhez.
– Fontos, hogy a koreográfus-rendező a jelmeztervezőket is beengedje a világába. Mi a női nézőpontot is képviseljük, és ez a terveinkben is megjelenik, ám a rendezői gondolat és a mi lelkületünk erősítik egymást – vallja Furik Rita. Szerinte a jelmezeket kinagyítva kell láttatni a színpadon, nem lehet elrejteni rajtuk a motívumokat, mert egész egyszerűen nem érvényesülnek. A jelmeztervezőnek egyéb szempontokat is figyelembe kell vennie egy táncelőadás esetén, másképp kell gondolkodnia, mint egy prózai előadásnál.
– A Szarvasének című darab jelmezei között van egy katrinca, ami a moldvai csángók autentikus viselete. Ez gyakorlatilag egy lepelszoknya, amit a csípő köré tekertek, és a végét, vagyis az elülső lapját feltűrték. A folklórban nyilván más a funkciója, mint a táncszínházi előadásban, ahol a földön mozognak, kúsznak benne, ezért az eredeti változat erre nem volt alkalmas. Ki kellett hát találni stilizált variánsát, ami megidézi az eredetit, ugyanakkor engedi a táncosokat szabadon mozogni – mond egy példát Furik Rita arra, mi minden alakíthatja a jelmezek végső formáját. Hozzáteszi: a rendező a darabbal és a koreográfiával kapcsolatos gondolatai a próbafolyamat alatt ugyancsak változhatnak.
– A darab látványvilágának kialakítása végső soron csapatmunka, hiszen a világítás, a háttér, a darab miliője is befolyásolja a végeredményt. Attól a pillanattól, hogy az alkotó fejében megfogan a darab gondolata, egészen addig, míg az összes mozdulat a helyére kerül, hosszú idő telik el, és ez idő alatt a jelmeztervező és a koreográfus között folyamatos párbeszédre van szükség – egészíti ki Szűcs Edit.
Életre kelt anyag
A kiállított jelmezek között sétálva egy-egy előadás hangulatából is ízelítőt kaphatunk. A 2018-as Liszt-mozaikok című darab Szűcs Edit tervezte jelmezei, a táncosok kabátjának vonala a XIX. század végének viseletére utal; a forgás közben szétterülő szoknya körkörös kottaképeket láttat, megidézve Liszt muzsikáját. A 2013-ban készült Szarvasének című, a magyarságról, az ősi hagyományokról készített lírai tánckompozícióhoz Furik Rita tervezett jelmezeket, amelyeken az ősi motívumok, például a világmindenség teremtett rendjét szimbolizáló életfa vagy a szőttesekre emlékeztető, az idő ciklikusságát szimbolizáló csíkos minta is megjelenik. Ezek egykor a közös tudás részeként egyértelmű üzenetet hordoztak, ma nehezebb dekódolni őket, ám a darab látványvilágával szerves egészet alkotva mintha minden a helyére kerülne.
A viseletek, kosztümök mellett az előadás jelenetei is felvillannak: Szűcs Edit jelmezeit Dömölky Dániel tánc közben fotózta, a képeken egymás mellett látható a kimerevített pillanat és a mozgás – mindez kicsit a tervező szemével engedi látni az előadást és az abban életre kelt jelmezeket.