Közvetítők vagyunk
– Saját ötlet volt vagy mások késztetése?
N. T.: – Régóta gondolkodtunk egy olyan sajtótermék megjelentetésén, ami méltóképpen el tudja juttatni az emberekhez kifogyhatatlan magyar nemzeti értékeinket. Több mint öt éve már annak, hogy vagy húszan összejöttünk, ahol mindenki bedobott egy-egy gondolatot, kétszázig meg sem álltunk. Ezeket csoportokba szedve szinte magától alakult ki a hét rovatcím. A lap nevét pedig Nyers Csaba barátunknak köszönhetjük, aki visszahozta a köztudatba a tarsoly fogalmát. Őstörténettel már jó ideje foglalkoztam, ezért a szüleimtől kapott útravaló mellett átérzem azt az értékrendet, ami a magyarság múltját és erejét adta egykoron. Így nem saját ötlet az, hanem egy mélyből fakadó kényszer, melyet őseink hagyatéka ihletett, hiszen van mire büszkének lennünk. Ki kell egyenesítenünk végre az emberek gerincét!
– Mitől gondolták, hogy a lap más lesz, mint a már meglévő, hasonló szellemiségűek?
K. K.: – Egyrészről nagyon fontosnak tartottuk, hogy már külső megjelenésében hordozza azt az értéket, amit át akarunk adni, és amit a beltartalom megérdemel. Ehhez adta nekünk a Jóisten Bajtai Zoltán grafikust, aki pontosan ráérzett ere. A másik a közérthetőség. A hagyományokat, műveltségünket nem tudományos nyelvezettel, hanem mindenki által érthetően szeretnénk közzétenni. Ennek eredményességét az is bizonyítja, hogy az ország legeldugottabb falvaiból hívnak minket, hogy megdicsérjék cikkeinket. Az is alapvetés volt, hogy nem a politikán keresztül, hanem hagyományaink kincsestárának bemutatásával ébresztjük fel és tápláljuk az emberekben a nemzettudatot. Ma mindenki valamilyen érdekcsoporthoz tartozik. Az öt év alatt számunkra az volt a legnehezebb, hogy megőrizzük függetlenségünket és így azt a képességet, hogy az egészet lássuk a résszel szemben.
– Kik írnak a lapnak?
N. T.: – Többségében nem hivatásos újságírókkal dolgozunk, és ezt úgy érezzük, hogy nagy előnye a lapnak. Tartalmilag attól válik színessé, hogy nem mi osztunk témákat, hanem a témák keresnek meg minket. Így számos értékes emberrel találkozhatunk, akiknek írásai valóban lélekből szólnak. Mellettük mi csak közvetítők vagyunk. Nem szükségszerű, hogy a cikkírók mindenben egyetértsenek, de szeretnénk, ha az egy úton járó emberek legalább az újság oldalain összejönnének. Kötelességünknek érezzük, hogy a széthúzást összetartozássá alakítsuk át!
K. K.: – Ennek szellemében szinte teljesen kiszűrjük a negatív dolgokat, gondolatokat, megfogalmazásokat, csak azt próbáljuk meghagyni mindenből, ami előrevisz. Lehet, hogy szenzációkkal sikeresebbek lennénk, de nem ezért hoztuk létre az újságot.
– Hogyan értékelhető a terjesztés és az eladott példányszám?
K. K.: – Utóbbi folyamatosan emelkedik, híre szájról szájra terjed. Az sem keserít el, ha valaki még nem hallott rólunk, hiszen ez azt jelenti, hogy még rengeteg kihasználatlan lehetőség van számunkra. A lap felfutását sem siettetjük, ahogy fejlődik az emberi gondolkodás, hagyományaink iránti igény, úgy növekszik majd az eladás is.
– Vannak támogatóik?
N. T.: – Támogatási ígéretek jócskán voltak, de nincs semmiféle hatalom, amelynek érdeke lenne bennünket segíteni, mi pedig semmilyen egyéni érdeket nem kívánunk szolgálni a nemzetén kívül. Szerencsére azért vannak jó magyar emberek, akik erejükön fölül, de mindig jókor nyújtanak segítő kezet. Nekünk a szkíta lelkület adja az erőt, ez határozza meg a lényünket, és e szerint határozzuk meg gyermekeink jövőjét is. Szeretnénk, ha a magyar családokban újra értéke lenne a kimondott szónak, a fiúból felnőttkorában apa, a lányból pedig anya lenne!
– Családról lévén szó, a lap gyerekeknek szóló változatát is elkészítették.
K. K.: – Gyermekeinknek szóló foglalkoztató füzetünk negyedévente jelenik meg, de az Arany Tarsolyban is mindig van gyerekeknek szóló rész. Abban is gondolkodunk, hogy a legkisebbeket is megszólítjuk. Ötéves születésnapi rendezvényünkre, amit Budakalászon a Faluházban március 20-án tartunk, rajzpályázatot is hirdettünk „Tudom, hogy magyar vagyok” címmel. Rengeteg gyönyörű pályamunka érkezett, melyek arról győztek meg bennünket, hogy ne csak higgyünk a feltámadásban, hanem bizonyosak is legyünk benne!
Szakács Gábor