Hirdetés

Mit tehet egy férfi, ha szereti a feleségét, de házsártos anyósa elszívja előle a levegőt? Halottnak tetteti magát, majd álruhás komornyikként elszegődik a saját házába rendbe tenni a dolgokat… Ez az alaphelyzete Ernst Lubitsch 1916-ban, az Osztrák–Magyar Monarchiában bemutatott, a korabeli kritika szerint „ellenállhatatlanul mulatságos” némafilmjének, amely az I. világháborúban elveszett, majd teljesen váratlanul 1994-ben, Szlovéniában került elő. A mozi cselekményét, expresszív látványvilágát és a burleszk színjátszás ma jobbára ismeretlen technikásságát felhasználva Diego de Brea nemzetközi hírű szlovén rendező e felvétel alapján szokatlan vígjátékot állított a Stúdió K színpadára. Az első hallásra csak nehezen befogadható színházi élménynek ígérkező előadás kellemes csalódást okoz, a nagyjából egyórányi játékidő intenzív és igen szórakoztató kikapcsolódás mind a közönség, mind a színészek számára. Utóbbiak láthatóan lubickolnak a szavak nélküli játékban, csak az arcukkal, gesztusaikkal, testükkel dolgozva szinte folyamatosan képesek ébren tartani a figyelmet, remekül kidomborítva a történet örök szatirikus jellegét. Különösen igaz ez Spilák Lajosra, aki anyósként – mindhárom szerepet férfiak játsszák – tökéletesen hozza a sztereotípiákat, mégsem válik egy pillanatra sem idióta karikatúrává. A fekete-fehér színpadkép, a vetített háttér ugyan igényel a színekhez, csillogáshoz és a folyamatos beszédhez hozzászokott nézői agytól némi ráhangolódást, a rengeteg ötlet és humor azonban hamar elfeledteti ezek hiá­nyát. A jelenetekhez remekül illeszkedő, élő zongorajáték (Darvas Kristóf) pedig plusz különleges csemege.