Hirdetés

Pünkösd a kereszténység a harmadik legfontosabb ünnepe a karácsony és húsvét után, de bizonyos szempontból azt is mondhatjuk, hogy az első hiszen azt szoktuk mondani hogy pünkösd az egyház születésnapja – fogalmazott a lelkipásztor.

Pünkösdkor a Szentlélek kiáradását ünnepeljük, aki a harmadik isteni személy, és a hitünk szerint Isten egészen közel a lelke által jön hozzánk

– tette hozzá.

Pünkösdnek vannak ószövetségi gyökerei. Ahogy a keresztény húsvét valamilyen formában ráült és megformálta a zsidó húsvét ünnepet, úgy a keresztény pünkösd is valamilyen formában ráült a zsidó pünkösd ünnepére, és megújította azt. A zsidó pünkösd kezdetben egy aratási ünnep volt, és ez az új zsengének az ünnepe, vagyis amikor valami új születik, amikor megújul valami, és a keresztények életében a Szentlélek jelenléte az ilyen, mint egy új zsenge – emelete ki Gájer László.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak, a teljes beszélgetést pedig a fenti videóban nézhetik meg.

Korábban írtuk