„Legyen egy új hordód” – Pályázati felhívás
A Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. és a Pannon Bormíves Céh védnöksége alatt olyan fiatal borászokat keresnek, akik
-18 és 35 év közötti magyar állampolgárok,
– legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkeznek,
– legalább egy idegen nyelven be tudják borukat mutatni,
– jártak már szakmai gyakorlaton, tanulmányúton bel-, vagy külföldön,
– szakmai szervezet ajánlása, pártolása.
A pályázat célja, hogy olyan tehetséges, fiatal borászokat támogassanak a felajánlott hordókkal, akik külső, vagy családi segítség, lehetőségek hiányában sokszor kénytelenek mérlegelni kiadásaikat és egy új hordó nagy lehetőségeket jelentene a számukra.
A kiírásnak megfelelő borász ifjaknak/hölgyeknek a pályázati anyagukat – szakmai önéletrajz, nyelvismeretet, szakmai végzettséget igazoló iratok másolata, gyakorlati helyek, tanulmányutak megnevezése kontakt megadásával, szakmai szervezet ajánlása – 2010. február 18-ig kell eljuttatniuk a wineroads.eu szerkesztőségébe, a contact@wineroads.eu címre.
A megküldött anyagok alapján a jelöltek on-line közönségszavazáson vesznek részt.
A szavazás a wineroads.eu arra létrehozott oldalán kerül lebonyolításra, melynek keretében a jelöltek bemutatkozó anyaga is mindenki számára elérhető. A szavazás menete titkos, részeredmények a szavazás időtartama alatt nem láthatóak.
A szavazás időtartama: 2010. március 1-31. A tíz legtöbb szavazatot kapott borász közül a pártoló szakmai szervezetek és a kádár műhelyek delegált képviselőiből összeálló zsűri személyes meghallgatás során, a pályázó saját borának bemutatása alapján választja ki az első hármat.
A kiválasztott három borász, illetve (a rajtuk kívül) a legtöbb szavazatot kapott – közönségdíjas – ifjú borász a kádárműhelyek által felajánlott egy-egy hordó boldog tulajdonosa lesz.
Eredményhirdetés és a hordók átadása a XI. Pannon Bormustra Borverseny zárónapján, a nemzetközi zsűri részvételével, Pannonhalmán lesz.