Hirdetés

Az amerikai rockcountry műfaj híressége volt a 2017 októberében elhunyt gitáros, énekes, szerző Tom Petty, aki életművét Heartbreakers nevű zenekarával alkotta meg. Egyik kivétel a Wild­flowers című lemeze, amelyet 1994-ben saját neve alatt, de szintén csapattársai részvételével készített, a To Find a Friend dobja mögött vendégként Ringo Starr ült. A most felújított hanganyag megszólalása, hangszerelése tökéletes, a ritmusosabb rock kevés, a dalok többsége inkább romantikus, lenyugtató, amit olykor szimfonikusok színesítenek. A dupla CD másik, All the Rest korongján Petty eddig meg nem jelent felvételei, stúdiós kísérletei, valamint az 1996-os She’s the One című film zenéjének együttesével felvett, de attól eltérő dalváltozatai hallhatók.

Fotó: ShutterStock (szerk.)
Korábban írtuk